Azonnali

Megyek úton
Átlépett határokon
S nem sajnálom
De a rövidebb utamat
Csak azért is használtam.

Hazudtam önmagamnak
Tagadásokat adtam
E góm hatalmának
- Egyszóval átvágtam önmagam -
De már meg van ön hatalmam.

Tudom mit akarok
Tudom hol kaparok
Hol alagutat robbantok
Vagy esetleg elhagyott városba
Szelíden sunnyogva berontok.

Szelíd vagyok nagy akarattal
Szakítunk a múltbéli agarakkal.
Elengedünk láncokat
Felvesszük az ön arcokat
- De dobjuk, a kardokat, pajzsokat. -

Életet szakítok,
Életet hozok:
Terheket hordok,
De láncokat dobok.
Már tudom, mit csinálok.

Mert a függetlenségi nyilatkozatom
Kész és (talán kissé) merész.
De a civilizációt meg nyugtatom,
Hogy nem leszek gyilkos sebész,
Vagy egy elbukott téveszmés.

Önmagam virágát hozom,
Kissé naivan gondolkodom.
Korlátokat elismertük,
Az utunkat felismertük.
Jön, az ön ismeret,
A tanult humán etológia,
A biológia,
(Talán esetleg az állati etológia).
Megdobott kövek a korláton túl,
A nyomor, azokon ott dúl, ott fúl.
Viszont nem látásra, rút világ,
Nyíljon hát ki, az új virág...

Nem , nem mondjuk,
Csak álcázzuk.
Nem, nem mondjuk,
Csak kimagyarázzuk.

Ki ne mond nyomó gondod,
Pedig szakad már plafonod.
Nem kell kimondani,
A dolgod el kell elintézni.

Csak menj, menj élni,
Mert szakad a világ
Sok csodát kell nézni,
Terem majd virág!..

Tudja mindegyikünk,
Hogy problémát álcázunk
S inkább megfázunk,
Mert nehéz mennünk...
De akkor, málhát fel,
Gyerünk gyerünk.
Induljunk el... 

Rikított folton gyalogolunk,
Hiába, a problémán csak áthidalunk.
A mában ordítunk a tegnapért,
Szenved ember egy férges almáért.

Harcolj, a tápért,
Harcolj, a nyomorért.
Belül vagy kívül,
A rigó már nem fütyül.

A golyó csak suvít,
Már a gyáva sunyít.
- Röpül az idő -
Az igazság bíz jő.

Bujkálnak beton földön,
Ülnek, a hideg kövön.
Pöfékelnek, pöfékelnek,
- Számukra a jóság az eretnek. -

(Suvít direkt úgy lett írva.)

Kopott liftet hagyok
Nyomott dobok
Időből harapódzok
S inkább futok.

Plebsz volt jó rég
Az én lelkem,
Maradni még:
Ez volt bennem.

Változok, korral,
Foltozok, porral,
Kiszáradt kézzel,
Számolva a vésszel.

Tehet ki tehet,
Idő mehet:
Maradok remete,
Az egyedüli, az egyke.

Az üzemben,
A tanuló részlegen.

Záró jelentést pötyögöm,
Magam torz részét megölöm.
Mélyre döföm késem,
Haldoklik, gyűlölködő mélységem.

Drótvágó Mari okozta zűrzavarok:
Elmúltak, elmúltak a tűzharcos viharok.
Nem azért , mert feladtam,
Hanem azért, mert magam faltam.

Az előzmények megvoltak:
Szövetség kötés felkérés,
Hát elutasítottak, becsaptak,
Utána jött a harctéri felmérés...

A történet 2 és fél éves,
Tudom, milyen édes.
Elég volt, psziché feszült,
Nem leszek remete, aki hegedül.

Ha csak háborúzok a gondolattal,
Megyek ezerrel fejjel a falnak.
Hiába számítok találattal,
Ha csupán ártok ezzel magamnak.

Nem kell ide semmi féle hadviselés,
Csak egy, egy megbékélés.
Pszichológiai háborúban sosem buktam el
- Mert soha sem adtam magam el. -

A katonákat leszerelik,
A csapatszállítókat ide vezénylik.
Az ágyúkat ürítik,
Rádión a békét közvetítik.

Mindenki megy otthonába,
A meleg ágyába.
Végeztünk a háborúval,
Az eget verő égő ég borúval.

Drótvágó Mari meg leshet,
Harc béli lehetősége nem lehet.
Külső határ menti drótokat vágott,
Minden útvonalam elé hágott.
- Megette, nincs esti szalámi felvágott. -
Mert nincs és nem is lesz,
Mert most már minden messze vesz.
Az idő nem tétova,
Legyen velünk a békesség tava.