homályos tükör

HOMÁLYOS TÜKÖR

az ember fél lelkiismeretétől –
homályos tükör
hiába nézné szépülésig –
nem tündököl
lepel borítja be a testét –
koszos bábruha
kibontaná a szárnyát ó
de már nem tudja
vissza kellene menni oda az
éden kertjébe
ahol valaki megfertőzte –
végérvényesen
rájönni mi volt előtte – az a
gyönyörű titok
mit kétezer évvel ezelőtt Ő –
visszaállított

KICSODA VAGY, ISTENEM?

Isten archaikus, nem köznyelvi lény,
fennakad a világháló szlengjén,
divatját múlotta erkölcsi fétis -
hogyan is írhatnék róla mégis?
Reneszánszát éli a tévelygés itt,
hol tiszta szép szó közhellyé érik.
E világi lelkünk - csapongó hajó,
csak akkor köt ki, ha élvezi, ha jó.
Isten szobor, bálvány, freskó a falon,
azzá formálódik, mivé akarom:
büntető, ha épp büntetem magam,
s szerető, ha a szívem bájpasszban.
Közeledik feléd? - elfeded magad,
s minden ugyanúgy a régiben marad.
Gyanús forró kásat - kerülgetjük Őt,
hazudunk egy másik, vonzóbb szeretőt.
Lehetetlen, -mondjuk -veszett az a kincs:
igaz élet, egy feleség, egy Isten már nincs.
Sok út vezet hozzá, mondják okosan,
sokon tévelyegnek, és nagyon sokan.
Csapongni szárnyatlan, zuhanni kicsit:
esni -kelni -esni, majd szenvelegni...
Élvezi a lélek az ámokfutást -
csak tanulni: sosem szerezni tudást.