A tükör mögött

 Hozzám bújt este egy gondolat mikor szemem lehunyni készültem, kicsit megborzongatta testem és lassan álomba ringatott. Éppen alfa útját jártam, rám tört a világbéke érzés, izmaim ernyedten hagytak magamra, szerencsére ágyam alattam feküdt,nem érintettem nagyobb mélységeket.

Csend van.

Csak az idő rohan, néma ámokfutó, kit nem állíthatok meg soha. Szembe jönnek jövőbeli emlékek, melyeket ébren majd „ dejavu”-ként újra megélek. S hogy hova visz az álomvonat? Nem tudhatom.

Nincs hozzá menetrend sem útvonal és ezen misztikus világnak kifürkészhetetlen labirintusában nincs két egyforma pálya sem. Talán épp ettől annyira izgalmas. Egyik állomáson várakozom, a  másikon vágyakozom, a harmadikon menekülök, a negyediken szerelmes vagyok  és csak szívom magamba az élményeket, melyektől reggel majd frissen vagy csapzottan ébredek. Meglehet  emlékszem majd néhány megállóra.

   Elgondolkodom. Vajon jó úton járok most? Vagy másikon kellene haladnom? Ki tudja?!

De az idő előbb-utóbb megadja rá a választ. Nincs két egyforma pillanat, hát hadd éljem meg mindet, mielőtt maguk alá gyűrnek kopott közhelyek.

  Majdan hálás leszek a világnak, hogy oly sok mérföldkövet érinthettem és gondolataim sem maradtak el nyomtalanul. Aki ért, az megért!

Nem kell hozzá apró betűs utóirat.