Helena1 blogja

A hajnal koszorúja
Helena

Gyöngyös koszorút fűz a hajnal,
lengeti selyem lobogóját...
szivárvány csillan könnyeiben,
rezzenve-lengő pókhálóján.

Pergő percek, kúszik a parázs...
sóhajjal ébrednek a lombok.
Már tündöklő az ég, aranyló
varázs, s előtted, térdre omlok.

Szépséged hajnal, mint ígéret...
reményt írsz naponta egemre.
Tisztaságodban fürdetted szép
napom, intettél kegyelemre.

Természet jegyese vagy, mirtusz
koszorúd naponta ajánlod...
Cserébe én, annyit adhatok,
szépséged örökkön vigyázom.

Ha ártó kéz szennyezi ruhád,
pirkadat színe is megfakul...
majd bűnbánattal esdekelek
helyettük, könnyem is érted hull.

Egy rexaciós versem hangos változata:

A belső béke csendjére, olykor szükségünk van.
Ne riadj meg! Merdd felvállalni a magadba fordulást egy kevéske időre.

Ki is vagy? Figyelj csak önmagadra magányod csendjében.
Benső hangjaid szólani kezdenek. Megismered eddig csak sejtett titkaidat.
Látod majd önmagad belül. Nem kell, hogy megriadj!!. Hisz azt a sok jót látod, éppen a jót, amit akartál, amit tetteidbe burkoltál és gyakran senki sem vette észre.

Ha más nem, Te szeretni fogod, s egy kicsit önmagad.

http://www.youtube.com/watch?v=mUZgQzy6k78

hamvas, forrasztani, semerre, ködrózsaszín

Harsonák
Helena

Hol van a lázas ifjúság,
előre sietett, elszaladt...
Ködrózsaszín álmokba
beleszédültem, mikor a szád,
csókot forrasztani készült ajkamra
a kaputok alatt.

Zavaromban elfutottam...
semerre sem néztem,
arcomon hamvas pír ragyogott,
s hittem... majdnem elégtem.

Azon az éjszakán akkor...
megszólaltak a harsonák,
szívemben millió dallam,
szeretni édes...zengték,
azóta is hallom... kicsit már halkan.