Életmese egy kidobott fotelről...

Pillanatképek életem apró történéseiből...9. rész

     Városunkban évente kétszer tavasszal és ősszel előre meghirdetett időpontban lomtalanítást szoktak szervezni. Így történt volna ez 2020 tavaszán is, de a COVID-19 elnevezésű járvány felülírta a terveket. Talán valaki nem értesült a hírről vagy elkerülte a figyelmét, így kerülhetett egy régi, kopott huzatú, fakarfákkal ellátott fotel a  szomszédos utcában az egyik szemeteskonténer mellé. Szokásos délutáni  sétámon, mely a napi bevásárlás időpontja is egyben, toppant elém az ütött-kopott bútordarab félig kilógva a járdaszegélyre. Ott árválkodott egyedül egy letűnt kor mementójaként. Megdöbbentő, hogy mennyi minden megunt, hasznavehetetlenné vált holmi kerül ki lomtalanításkor is a szabad ég alá. Mennyire igaz a nemrégiben olvasott mondat: "Oly korban élünk, mely a nyersanyagot a leggyorsabban alakítja át hulladékká." Lelkünkben is mennyi lomot, hulladékot hordozunk, de azoktól sajnos nem lehet ilyen könnyen megszabadulni, tovább mérgeznek bennünket. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a boltból hazafelé menet fejemben, amikor észrevettem lakója lett a kidobott fotelnek. Egy szemmel láthatóan külleme és ruházata alapján otthontalan férfi aludt békésen a rozzant fotelben. Csupa ránc arca bozontos őszes hajkoronában úszott mégis, ennek ellenére is valami felhőtlen békét és földöntúli nyugalmat sugárzott. Álmában talán egy rég elfeledett boldog otthon, ahol egy pohár forró tea illata tölti be a konyha sarkait lebegett lezárt szemhéjai mögött. Még a nap is kisütött, a napsugarak szelíd ujjaikkal lágyan körbefolyták, megmelengették elgémberedett tagjait. Éreztem, hogy egy ritka pillanat, egy zaklatott élet kérészéletű megpihenésének szemtanúja lettem. Óvatosan, lábujjhegyen osontam tovább, vigyázva, megőrizve e váratlan találkozás emlékét.  

 További rövid életképeket az alábbi linken lehet olvasni: https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek