Soha nem fakulok el

Fakonorbert•  2019. augusztus 25. 14:58

Tajtékzó, végtelen hangóceánon

ring az ősz aranya, százezer szentség.

Kicsim, a fehér templom hív, az egység,

változó és örökkévaló mámor.


Álmodó, ahogy kéz símul bársonyon,

Itt, az arany Hold legmagasabb hegyén,

hív a Föld, úszom, lebegek felfelé

szabadon, túl az emésztő vágyakon.


Ölelj, lélelkfolyam, az Úr vár haza,

ki a szégyenében elbújt a Napba.

Ó Gábriel, soha nem fakulok el!


Ölelj, holtűr, végre elért a szava,

mire odaérek, kinől a szarva!

Ó Astaroth, soha nem fakulok el!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom