A háború lehelete (mese kicsit nagyobbaknak)

A háború lehelete

Fényes, dicső, csodaszép országban,
Napsütötte, szikrázó királyságban
Tündérkirálynő boldogságban éldegélt,
Senkinek nem adta rendíthetetlen szívét.

Békében teltek mesebeli napjai,
Bő terméssel bírtak dús szántóföldjei.
Dolgos népe sohasem éhezett.
A sok jóban harcokról elfeledkezett.

A hölgy szépségének híre messzire bejárt
Erdőket, völgyeket, hetedhét határt,
Ajtajában seregnyi kérő sorakozott,
S ajándékba néki tenger kincset hozott.

Finom selymek, szőttesek, briliáns ékszerek
A szép hercegnőnek nem nagyon kellettek,
Hisz szüksége sosem volt ily becsekre,
A függetlenségében rejlett sikere, ereje...

Hiába, a kérők küzdöttek a kegyért,
S ontottak egymás között pirosló, drága vért,
Ostromolták a nőt hévvel rendületlen,
Ígértek néki hűséget, szerelmet...

Messzi országnak kegyetlen királya
Is szemet vetett a gyönyörű lányra.
Napsugárban fürdő kincses országára,
Mesebeli erejére, tündér hatalmára.

Tűzben izzó sárkány volt hű szolgája,
Rögvest nyeregbe pattant a hátára,
Elsötétítette jötte az eget,
Ahogy a szörnyű lény szárnyra kerekedett.

S jött a zord lovag vörös tűzparipán,
Láng borította mogorva hátasán.
Fölperzselte véle a zöld berket és mezőt,
Hozott magával halált, vértemetőt.

Megrettent a közelgő végtől a büszke lány,
Vér áztatta, kínoktól hangos birodalmán.
A pusztításnak gyorsan véget kell vetni!
A nép fiaiból harcost kell faragni!

Így döntött végül, s összehívta
Főnemeseit egy végső raportra.
Kihirdették a vérködös háborút,
Katonának behívtak minden fiút.

Berendelték őket, s kiképeztették,
Öldöklésre egytől-egyig fölkészítették.
Futárokat küldtek a nagy világba széjjel,
Harcba hívó szóval, könyörgő levéllel.

Szomszédos fejedelmek azonnal ígértek
Békejobbot, s roppant segítséget.
Lovagok százai, kardforgatók, ezrek,
Pallossal, lándzsával, íjjal útra keltek.

Mérhetetlen csatában sokakat ért végzet,
De a háborúval még egyik fél sem végzett.
Meddig tart a harc még, nem tudhatja senki,
A nagy küzdelemben vajon ki fog nyerni?

Vörös vagy fehér? Tűz vagy liliom?
Égre írt pecséttel, vagy könnyekkel homokon...
Riadója szól a sorsavesztett népnek,
Rabság bilincséből új utat remélnek.

Harsonák hangja szól a megrendült tájon,
Bíbor alkony terül el a láthatáron.
Új szövetséget kovácsol a hamvakon,
Tündérlány kezét ígéri, de nagyon.

Daliás ifjú hős égi seregekkel
A levegő ködéből előtör fergeteggel.
Alászáll az égből csodás hadával,
Elsöpri lényeit a tűz birodalmának.

Szemtől szembe áll meg a lángtenger urával,
Angyalhad szembesül démon-társasággal.
Megfáradt emberek karjuk leeresztik,
A végső ütközet fejleményét lesik.

Összecsap a két elementáris erő,
Fém csikordul fémtől, a feszültség nő.
Reggelig kitart az ádáz viadal,
Dönt a sors, győztest kiált a hajnal.

Tűzsárkány üvölt, mert gazdája elveszett,
Szíve helyén ezüstös kard pengéje mered.
Gomolygó füstölgő félhomály sejlik
Vértől mocskosan a hős lovag feltűnik.

Boldogság ömlik szét az elkínzott arcokon,
Van ki halkan sóhajt, s olyan, aki zokog.
Vége van a vésznek, vége a pokolnak,
Béke legyen újra, mind erre gondolnak.

Fénylő páncélingbe öltözött szép leány
Tör utat a harcmezőn, arca fehér márvány.
Megáll a hős előtt, szemét könnyek lepik,
Üdvrivallgás kíséri hálatelt szavait.

- Hős vitézem, kérlek, fogadd köszönetem,
Országommal együtt kezemet, s szívemet!
Népem üdvét, s birodalmam minden kincsét
A földre fektetem, dicső lábaid elé.

Lakodalmat ültek, folyt a dínom-dánom,
Nem volt ki elmaradt hetedhét határon.
Ujjong a világ, elvonult az átok
Amerre csak nézek, zöld mezőket látok.

Eddig tart a mese, talán igaz se volt,
Harcok mindig lesznek, s nem mindig győz a jó.
Ám ha tetszik, ha nem, küzdenünk kell érte,
És ha jő a Gonosz, szembenéznünk véle!

(2011. január 23.)