AranyosiErvin blogja

Mosolyogj magyar!

Áldd meg Isten a magyart!
Mosolyát, mit eltakart
Villantsa bátran.
S itt e hazában,
Felemelt fejjel
boldogan éljen,
nevéhez méltó
megbecsülésben.

Annyian mondják:
Peches e nép.
S meghamisítják
a történetét.
Pedig ha nézed,
magad is érzed,
örökös részed
a büszkeség.

Mi minden adtunk
Már e világnak?
Hőseink szobra
még része a mának.
Szellemünk formálja,
bejárja a földet,
Minket hívnak,
ha "kéne egy ötlet".

Használnak minket,
de megbecsülésben
ritkán van részünk!
Nehezen értem:
Szeretünk adni,
De nem merünk kapni,
Méltó jutalmunk
Mind elfogadni.

Eredményeinket
'fölözik mások,
az agyelszívásra
nem lehet más ok.
Tanuljuk hát meg
végre a titkot:
Nem csak az ötletet
Vonzhatod itt-ott.

Anyagi, lelki
gazdagodásunk.
Kapjunk meg mindent,
Amire vágyunk!
S legyen mosolya
végre e népnek.
Higgyük, érezzük
Az életet szépnek.

Egy csepp mosoly a szájad szélén,
csiklandós, kellemes, zene.
Kis ragyogás szemeid fényén,
bizony a szív üzenete.
Ki kapja, nem tudja megállni,
sajátját el nem rejtheti,
szívet melenget, enged szállni.
Mennyei, mégis emberi.
S ha van pár perced nézz tükörbe,
villantsd magadra mosolyod.
indítsd a reggelt, így megtörve
minden gonosz varázslatot.
S ha mosolyod bőséggel árad,
a nap is hidd el rád ragyog,
Nem lesz boldogabb ember nálad.
Próbáld ki, és megláthatod!

Élt egy ember itt a földön,
kutyájával éldegélt,
ám egy nap a földi útja,
váratlanul végetért.
A kutyája, hű barátja,
követte a halálba is,
együtt szálltak, hát az égbe,
s nézték az út merre visz.
Arannyal kirakott úton,
mentek márvány kert mellett,
mely egy gyöngyből épült,
díszes, nagy kapuhoz vezetett.
A kapuban ült valaki,
kit emberünk megszólított:
- Bocsásson meg hol vagyunk?
- A menyben - szólt a szólított.
S megkérdezte a kutyusos,
- Kaphatnánk egy kis vizet?
- Persze - szólt a kapus erre,
- de kutyád be nem viszed.
- Sajna - szólt a kapu őrző.
- nem úgy van mint nálatok,
Erre a megszentelt helyre,
nem léphetnek állatok.
Emberünk ezért úgy döntött
ivóvízéről lemond,
s intett kedvenc kutyusának,
aki szintén szomjazott.
Poros úton odébb álltak,
- nehezen volt járható,
ahogy mentek, kert nélküli
fakapu volt látható.
A kapura támaszkodva,
kapus könyvet olvasott.
illendően köszönt néki
kutyás hősünk: - Jó napot!
Emberünk még megkérdezte
- kaphatnánk egy kis vizet?
Persze, ott egy hűs vizű kút,
merítsen, akár tízet!
Ittak hát a kút vizéből,
amennyi csak jól esett,
ezután az emberünk
a kapustól így kérdezett:
Köszönjük a vendéglátást,
megmondaná hol vagyunk?
- A menyben - szólt a kapu őre
s meghökkent a vándorunk.
- Össze vagyok zavarodva,
szólt a kutyás emberünk,
a másik portás is azt mondta:
kapun át menybe megyünk.
Ó, az aranyozott útra
a gyöngy kapura gondolt tán?
Az bíz' nem a menny barátom,
az igazi pokol ám.
S nem zavarja, hogy a másik,
az Önök nevével kérkedik?
- nem bánt minket, sőt örülünk,
mert mindazokat elveszik,
kik barátjukat hátrahagyják,
elfelejtik, s meglehet,
Akiknek az Egó fontos
és mellékes a szeretet.

Hallgasd csak végig,
mi mindent mond a másik!
Ne légy közömbös,
ki nem figyel csak ásít!
Inkább kérdezz:
Mi még a helyzet nála?
- s kérdésre válasz: -
szemében ég a hála.
Többet teszel,
azzal, hogy hallgatod,
kimondja azt,
amitől zaklatott.
Ne ott segíts,
hol nem kérik tanácsod!
Csak csendben ülj,
hidd el a hallgatásod,
többet segít,
mint kimondott gondolat.
Ha te beszélsz
lelkében ott marad,
a fájdalom
kimondhatatlanul,
saját példáján
nem okul, nem tanul.
De hogyha vársz,
s kitárhatja majd szívét.
Nem nagy dolog,
csak apró semmiség.
S a megoldást
magában megleli,
s figyelmedet majd
felértékeli.
A fájó szívhez
a hallgatás a híd,
gyógyítsd a csenddel,
ne mond ki szavaid.

Az angyalok nem csak az égben élnek!
Itt lent is. Köztünk. Életünk legszebb napjait
öltöztetik fel ünnepi díszbe.
Hárfáikon lágy dallamot zenélnek
mely, megrezgeti lelkünknek húrjait,
boldogságot lopva mélyen a szívbe.

Angyal lehet, az aprócska kisgyerek,
Mert megsajnálod, mikor pityereg.
De kacagása oly melengető, szívedre üdítőn hat,
hogy minden bánat, mind semmivé olvad,
s hálával tölti csordultig lelkedet,
Örül az ember, s boldog hogy itt lehet.

Angyal lehet a kedves, tiszta társ,
kinek a csókja édes, mint a hárs,
és szomjazod, mint éltető napot,
boldogság árad feléd - ezt kapod,
és álmokat és hitet, tiszta célt
és minden szépet, mit szíved remélt.

S angyalként tiszteld a jó barátokat,
Aki melléd áll, s tervedben támogat,
s jó tudni, azt hogy önzetlenül teszi,
s a bátorságot ahhoz is veszi,
hogy megdorgáljon, ha lábad félre lép.
Őrizd magadnak, ne veszítsd semmiképp.

Az angyalok tán itt élnek a földön,
meglelni őket tán nem is nehéz,
Alakjukat néha magamra öltöm,
Amikor kedves vagyok, boldog, s tettre kész.
Ha segíthetek a sok rászorulónak,
hogy mennyeivé válhasson a holnap.