Ősz kezdetén

Lágyan suhant át a fák között
a szeptemberi szél, s lágyan
billent meg tőle minden levél,
gyengéd üdvözlése ez a közelgő ősznek.

Mely árnyként kering már a fák között
kik még zöldben tündökölnek, s a
fakoronák még hűsítő, nyugtató
zöldben derülnek.

De hamarosan az ősz rozsdás,
piros, sárga káprázatú színkavalkádja
festetik a földi világ vásznára, mert
a természet a legnagyobb Mester.

Ecsetét saját szívébe mártja,
színeit saját aranyló Fényéből
pompázza, szeretem ilyenkor
az erdőt, a csendet.

A lágyan aludni térő természetet,
szeretem csodálni a szelíden
suttogó fákat, érezni hatalmas
erejét a világnak.

Hallani éneklő imáit a fáknak,
őszi erdők, ember járja...
Nem más ez, mint egy
természetfölötti erő, s az ember
egyszerű, meghitt, szent találkozása.