Hajnalpillanatnyi

Méla felhők lélegzése ül még a tájon,

mint sok kis tejhabcsipke simul el a dér,
majd felragyog egy hópihe-sugáron 
a reggel. Kinyújtja magát a tejút-tenyér,

 

a csillagok meg mind belé gömbölyödnek,
szentjánosbogarak fényeként száll a pára,
aztán szembogarába világol a csöndnek.
Lassan kitárul az égbolt jégmadár-szárnya,

 

a házak szívzörején hétköznap ébred,
a szél bogáncs-ujjait visszahúzza,
és a Nap felcsókolja a fagypihéket.
Egy másodpercre csak, tekintetét lehunyja

 

s tél, gyönge borvirágpír látszik a határ
arcán. Csupán mint egy hajnalpillanat,
amelyben a tavasz megmutatja magát,
hogy megérintsen március lágy illata.