Tapasztalás-sokk ( Emberi butaság- OK-)

Kinek nem inge...tudjuk :) Kinek meg az, javasolt a ruhacsere :)


Ha akartam ha nem, értek olyan benyomások manapság, amiért úgy döntöttem, klaviatúrát ragadok, mert hát, ilyen a művészi véna, és egyébként is :)
Nekem is megdöbbentő, hogy miért tudnak meglepni még az emberek...
De amikor azzal szembesülsz, hogy gyerekekkel, kisbabákkal kapcsolatban miféle elrugaszkodott elképzeléseket tudnak formálni, nos, akkor rájössz, mégis okozhatnak még meglepetést!


Igaz, nem régóta vagyok anya, de Anya vagyok. És tanuló. Aki egyébként a tapasztalatait tudja hasznosítani az életben, úgy általánosságban gondolom, az tisztában van azzal, minden ember holtáig tanul. Én örülök, hogy édesanyaként is tanulhatok, méghozzá a gyermekemtől. Sokan, nem túlzok, butának tartják a gyerekeket, a babákat. Pedig, nem csak tudományos alapja van annak, hogy okosabbak, mint a felnőttek. Finomabbak az érzékeik, és a rezgőkéik, a figyelő antennácskáik, sokkal jobban, mélyebben megéreznek, észrevesznek bármit.


Ha az ember hagyja, meg is mutatják neki az Élet másik oldalát....a szebbet, az érzőbbet és értőbbet. Mert képesek erre. Sokat tanulhatnának tőlük a "felnőttek".


Mióta a kisfiam megszületett, bele-belefutottam érdekes dolgokba...volt, hogy elviekben hozzáértők, orvosok, védőnők leptek meg azzal, szerintük milyenek a babák...S persze ott vannak azok, akik nem szülőként is úgy, de úgy tudják mi a legjobb az anyának, a babának! És milyennek "kell" lennie, kéne a gyereknek! :)


Tényleg...? Bármilyennek kellene lennie egy gyereknek, egy babának? Elvárásaink vannak velük szemben? Hát igen, vannak még csodák...
Minden gyermek más, különleges kis világ. A magam részéről azt gondolom, hagyni, hogy felfedezze önmagát, magára leljen, és megmutassa ki is ő, miközben szeretetünk a kezét fogja, biztosítva arról, igen, anya és apa úgy szeret ahogy vagy, úgy fogad el imádva ahogy vagy, magadért, ennél nagyobb kincset, ennél többet azért, hogy egészséges önbizalma lehessen, biztonságérzete, nem igen adhatunk. Szerintem, valahol nagyon is a gyermek nevel minket. Milyen világban élünk? De tényleg! Rohanunk, meg nem állunk, taposunk egymáson! A gyermek türelemre tanít, elcsitítja a világ bántó sikolyát, zajait, ordításait, a bentre, az összetartozásra irányítja az énünket, az érzékeink, érzéseink. Egy gyermek igenis maga által nevel, és lássuk be, van mit nevelni rajtunk, nagy felnőtteken. Igen, rajtam is, és mennyire tudom, azt is feszegethetnénk :)




Ám de, vissza a téma fonalához...Elvárjuk, egy pár hónapos baba kézzel lábbal örüljön annak, ha számára idegenek fogdossák, ölbe veszik, stb....Nem az a természetes, hogy egy kicsinek anya és apa a biztonság érzése, tudata? Egyébiránt gyermekpszichológusok is vizsgálták, és mondják, teljesen normális, ha egy 4-5-6-7 hónapos baba, de akár egy egyéves is idegenek láttán megijed, vagy sírva fakad. Ettől még nem antiszociális egy gyerek. Azért, mert neki idegen illatokra, érintésekre nem kitörő örömmel reagál. Van amelyik kicsi jobban kötődik, a szülők közelségében érzi igazán jól magát, és több idő számára megbarátkozni idegenekkel- amiben szerintem semmi kivetnivaló nincs- feloldódni. Egy antiszociális baba, gyerek, nem beszélget, gagyog, gügyög vigyorogva egy szakrendelőben például, figyelmesen nézelődve, úgy, hogy szinte mindenki csodálja, milyen nyugodt természetű, mosolyos, cserfes baba. De lehet, hogy tévedek :)
Megfordul bennem a kérdés, létezik e egyáltalán antiszociális baba :) Normális lenne ilyet kijelenteni, ilyenekre utalgatni a szülőknek? :) Nos, vannak akik szerit az :) 
Szerencsére megtanultam mosolyogni az emberi ostobaságoknak ezen alkotásain. :) Lehet mást tenni? :)


Elvárjuk továbbá, hogy egy baba, egy gyermek, ha valami nem tetszik neki, akkor aztán csorogjon a könnye, úgy sírjon! :D Hát, ha nem úgy ad hangot a nemtetszésének, akkor már nyámnyila, hisztis, stb...Főként, ha kisfiú, és esetleg sikítások közepette jelzi azt, nem érzi jól magát, a kiabálások közé befűzve... :D No, akkor már hisztis, kislányos! :D
Bizon! Hát, komolyan, a hangja is, hogy ha vékonykába vált, (ebben a korban már amúgy is az a fura, hogy a fiam is nem csap az asztalra dörgő hangon: muter, adj már kaját! :D )
Fel a kezeket, várom a jelentkezőket, aki hallott már mutáló hangú babákról, kisgyerkőcökről! :D Attól lánykás egy fiú, hogy nem mély baritonban zeng máris :) És nem könnyesővel jelzi, néki márpedig nem tetszik ami nem tetszik :)
Akkó már korán kezdte a hisztit! :)


Én ugyan nem értem, hogy beszélhetünk úgy egy babáról, hogy bármit is korán kezd, mintha aztán direkt minket idegelni akarna ezzel, és persze azt várná, amit a természetes szokások, úgy vélem nem egyedi reakcióin a világtól kap :)
Mintha szánt szándékkal azt akarná, na vegyetek a szátokra nagyok, élezéttek rajtam a nyelvetek, szátok :D 


Szóval, kész...Amúgy megnézném, ki az aki szülőként tényleg teljes egészében felvállalja a gyermekét, minden szokásával elfogadva, ahogy van, büszkén. Ki az aki nem magát fényezőn szépíti a gyermeket, és reakcióit? :)


Nos, én nem szépítek semmit. Miért? Nincs okom szégyenre, se nekem, se a fiamnak. Imádom, szívem minden dobbanásával rajongva szeretem, úgy is, ha kiharcolja magának amit akar, ha a nemtetszésének nem könnycsobogással kísérve ad hangot, ha "hisztizik". Gyermek. Számolni kéne, mi felnőttek hányszor és miért tesszük ezt (is), durvábban...Nem szépítem, hogy például még csak hátra felé mászunk, és a bébikomppal is hátra menetben közlekedünk. Nem szépítem, hogy nem ültünk még fel egyedül. Na és? Majd a maga tempójában, ahogy Neki jólesik, ahogy Ő érzi, előre is elindul, felül.
Büszke vagyok rá. Nem érdekel, ha egyesek szerint kövér. Imádom, hogy pufi, nem törékeny, tele van erővel, és igen, jó súlya van, ám milyen legyen egy fiú gyermek? A legtöbb baba is pufi, nagy pocis, egyébiránt :D
Így gyönyörűek, így teremtettek! Isten angyalkái. 
Szépen tartja magát, megemeli magát, kúszik, fordul a tengelye körül. A többi jön idővel. Életem legszentebb, legszebb csodája. Azokat pedig, akik a nyelvük élezik, kritikázzák csak sajnálni tudom... :) Őszintén. Nem érintette meg őket egy gyermek még igazán, ott a szívükben, a szemével, a szeretetével, a tisztaságával. Talán ezért, vagy ki tudja. 


Nem fogom korlátozni a gyerekem, az evésben sem, nem hinném, hogy kellene. Igaz a védőnő szerint reggeltől estig eszik bármelyik baba, ha ízlik neki, na ezt nem szépítésként, de kapásból cáfolom :D Bizon ette már meg anya a maradék bébihamit, sőt, végezte az már a mosogatóban is :) Tudja jól a gyerek, mennyi kell neki. Nem ostoba. 


S ha nagyképűjen is hangzik, büszke vagyok arra, hogy ennyire kis karakán, hogy így ki meri mutatni ami jó, és ami nem jó neki. :) Nem egy sírós baba. Nem hazudom azt, sosem sír. Van, hogy még a kis fülgödre is tele van könnyel...volt rá példa...anya első babahami készítése után, első napok...jó kis szorulást okozva...és szívfájdulást magának, mert úgy sikított és sírt, könnye patakzott... :(


Esetek többségében vidám, játszik, jó kedvű, egész nap be nem áll a kis szája :) Ebből is tudom, minden rendben van vele. És abból is, ha akaratosan ellenáll, ha hisztizik, nevezzük így a pletykás, ítészes nézetűek szerint. :) Ezek mind természetes reakciók. Kommunikáció. Mer, megmeri mutatni a világnak, nekem, s másoknak is, milyen ő, mit szeretne, mit érez, mit akar. Jobb, mintha befelé forduló lenne. Nem attól lesz anyámasszony katonája, hogy szeretik, és nem ugrik az idegenek karjába széles mosollyal. :)
És nem is attól, ha kinyilvánítja az akaratát, ha érvényesülni tud. Attól nem hisztérika egy baba sem, hogy érzelmi megnyilvánulásai nem egy síkon mozognak :) Különben is, emberek, ébresztő, babákról beszélünk! :)


Ezeknél már csak az a nagyobb kedvencem, nem lesz mindig cici, nem jó, ha cicin alszik el :D Hát, remélem a cicim azért meglesz míg meg nem halok :D És felteszem, 18 évesen, meg 15 évesen már nem is fog cicin aludni, legalábbis nem az enyémen :D A legtöbb gyerek 1 éves koráig amúgy is cicin alszik el. Köztudott, hogy szoptatás közben nyugtató hatású hormonok szabadulnak fel( szoktam informálódni rendesen) ami megkönnyíti számukra az elalvást. S a másik: tedd az ágyba, hagyd sírni, majd elalszik...Persze, ez hosszú távon is biztos rengeteg pozitív hatást gyakorol majd a jellemére, a viselkedésére, a lényére... :) Nem kell, hogy azt érezze, anya mindig ott van...és szeretik, hogy anya, apa Őérte van...Hiszen nem ezért akar az ember gyereket, ugye? Az élete maradjon továbbra is kényelmes, alhasson nagyokat, a gyerek meg lássa el magát, és szokja meg, hogy Ő nem azért jött, hogy innentől Ő legyen az első, apa és anya kényelmét is feldúlva akár :)


Ne is puszilgassuk, ölelgessük őket, mert az is túl lehet :)


Egy szónak is száz a vége itten :) Nem fordítva :D 
De, legyen száz szónak is egy a vége lassan :) 
A lényeg: A gyermek csoda, nem véletlen érkezik közénk. Mindenkinek persze maga lelke, hogyan viszonyul irántuk, hogyan tudja látni, érezni Őket. Veszít vagy gazdagodik Általuk...