Vele

A sötét éjszaka csendjébe burkolóztunk... édes, gyönyörű érzések takarójába csavartuk testünk...
Homályos képek mikor kétkeze pecsétként zárta körbe testem... a gyönyör mit éreztem, mikor szememben csilogott két szeme...
Istenem ez az éjszaka maga a tökéletesség...

Jó itt lenni...
Miért??? Nem sok okom van rá... sőt... egy kezemen megtudom számolni, de az első, a legfontosabb az, hogy Ő itt van... itt van és fogja a kezem... el nem ereszti semmi és senki miatt...
A csodás pillanatokba menekülök, mikor karjában vagyok és ajkam ajka forró pecsétjévé válik... ezek a percek adnak erőt az újabb és újabb napokhoz...
Testem, lelkem és szívem mentsvára... életem, szerelmem örzője... a legtökéleteseb mind közül... Ő szívem párja...
Magányos órákon mikor nincs velem félelem járja át testem, lelkem legapróbb zugait is... félek, vajon haza jön, vajon holnap még itt lesz velem... de feledésbe merül minden mikor újra karjába zár és érzem, újra érzem azt a szeretet, mellyel engem körülvesz...
Itt van és nem engedem, nem engedem el soha többé...
Szeretem...

A napsugarakkal kel a vágy,
S vándorol át sok éjszakát.
Csillagokkal játszik,
Majd lassan könnyű ábrándokká válik.
Képzelet szárnya alá bújika szél felkapja,
S repíti az új holnapba.
Mámoros felhők rabjává lesz, fogva tartja égnek bája,
A boldogság és szeretet barátságos homálya.
De ott marad, hisz csodás mit ígérnek,
Így érnek véget a gyönyörű emlékképek. 

Őszintén mosolyog... őszintén pedig mindig van valami felfordulás körülöttem... a kezdetek óta ugyan azzal a szeretettel, megértéssel és csodálattal néz Rám...
Szerelmünk azóta még erősebb... csiszolódunk, alkalmazkodunk, de nem tűnik erőfeszítésnek... annyira természetes és annyira magától érthetődő, mint a lélegzetvétel.
Nyugodtság és békesség költözik lassanként a lelkembe...

"KÖSZÖNÖM, HOGY VAGY NEKEM - KÖSZÖNÖM, HOGY SZERETHETLEK"

Ülök és nézem, nézem azt a "csodát", amit kaptam, amit az élet adott nekem...
Annyira tökéletes bár lehet, hogy másnak nem, illetve biztos, hogy másnak nem az, de nekem igen... a világ legtökéletesebb embere...
A boldogságom oka, az aki utat mutat, aki visszaadja az értelmét a létezésemnek, az az ember, aki miatt érdemes küzdeni.
Értelmet nyert az a sok átsírt éjszaka, az a sok "akkor is talpra állok"... értemet nyert minden értelmetlennek tűnő dolog.
Semmi sem változott a tetteimből, egyik múltban elkövetett hibámat sem változtattam meg, egész egyszerűen csak rájöttem, hogy azok nélkül a hibák nélkül és anélkül a sok küzdés nélkül most nem lehetnék vele.
Újabb és újabb tervek élednek, újabb és újabb vágyak találnak otthonra lekemben, de már egyik sem elérhetetlen, egyiksem tűnik megvalósíthatatlannak... vele minden gond és probléma csak egy újabb kihívás, olyan kihívás, amit együtt akár nevetve is képesek vagyunk teljesíteni.
Az életem, az életünk... annyira csodálatos dolog kimondani, hogy a miénk...
Reggelente, mikor kinyitom a szemem és meglátom, újra és újra szerelmbe esek, azt a megnyugvást ami akkor járja át a testem képtelen vagyok leírni... ismét csak a csoda szó jut az eszembe...
Talán nem hazudok, ha azt mondom, hogy megtanultam a szépet látni azokban a dolgokban is, amik annyira elszomorítanak...
"Semmi sem lehetetlen"... csak akarni kell... és én akarom, azt akarom, hogy minden jobb legyen, hogy Ő, boldog legyen, boldoggá akarom tenni azt az embert, aki miatt ma egy boldog, egész emberként nézek szembe a világgal!