szalokisanyi1 blogja

Vers

szalokisanyi1• 2024. április 22. 05:50

ÓDA ADÓ

Ezt a bejegyzést egy tagunk töltötte fel a blogjába. A bejegyzés nem minősül hivatalos tájékoztatásnak, a benne szereplő esetleges állítások a képzelet szülöttei, és semmi esetre sem tekinthetőek objektív hírnek vagy tanácsadásnak. A koronavírussal kapcsolatban a koronavirus.gov.hu címen elérhető hivatalos oldalon lehet tájékozódni.

ÓDA-ADÓ

Ódát még nem írtam, most bepótolom,

Adó, amit remélem sikerül megírnom.

Odaadó voltál, szerelmesen fogtuk egymás kezét,

Mosolyogva nézett le ránk a kéklő, felhőtlen ég.

Semmivel nem törődtünk, ami zavaró,

Lelkünk olyan volt, mint két csodás, tiszta tó.

Nyári szellő cirógatott bennünket kedvesen,

Én neked voltam, Te nekem voltál szerető kedvesem.

Fűzfaágak és bizalom volt számunkra oltalom.

Örök szerelemmel szeretlek,

Megtaláltalak,

El nem engedlek.

Ha elhagysz, meghalok, fekszek a ravatalon,

Neked írt ódámat hangtalanul szavalom.

Tudom, engem megöl a magány,

Csak hencegő voltam, nem gonosz vagány.

Mindegy bármit teszel,

Ha nélkülem boldogabb leszel.

Én akkor is azt suttogom dörmögve:

Sokáig élj, szeretlek, a végtelenben majd megkereslek!

Visszatekintve, nézem

Szemeid fényét.

Fák leveleit borzolta a szél,

Halló távolban nincs senki.

Lépteid meglebbentik,

Szoknyádat, mikor a térded hozzáér.

Női szalmakalap alatt,

Látom selymes fényű hajad.

Kebleid táncát és

A sziklát, ami alól víz fakad.

Ajkaidat, ahonnan kacagásod csobog, mint a patak.

Szürkeállományban be van vésve,

Szerelmem tündéri nevetése.

Szeretlek, mint a szemem fényét,

Mint szikla a keménységét.

Szeretlek, mint anya a megszült reménységét,

Mint lángot a hidegtől reszkető.

Szeretlek, mint fény az árnyékát,

Vagyok a téged mindhalálig szerető.

Illatodat, csókjaid ízét,

Kezed simogatását, szemeid színét,

Vágyaim kertjének dombjait–völgyeit,

Hulló könnyeidnek sós ízű cseppjeit,

Mikor vigasztalva arcocskádról lecsókolom.

Titkainkat szívemben, szeretve őrzöm, hordozom.

Visszavágyott örömteli pillanatok

Meglapulva emlékekké válnak,

Közösen dúdolt kedvenc dalaink,

Visszhangként hozzánk visszaszállnak.

Álmaimban sokszor látlak,

Felébredek, ölelni vágylak.

Visszaölelsz, öröm, sóhaj,

Elhalmozlak minden jóval.

Huncut mosolyod biztató.

Amink van, összetesszük,

Az élmény így lesz közös.

Igen, vannak viták, összezördülések,

De az áldott termőföld is rögös.

Szeretettel becézgetve a gondok elsimulnak,

Béküléseinktől szentek a képeken elpirulnak.

Imáinkban őket kérjük,

Már kérdésessé vált a létük.

Méhednek gyümölcsei Attila, Maja.

Reszketve imádkozunk,

Egyiknek se legyen baja.

Akkor mi is nyugodtak vagyunk,

Okos telefon nagy segítség!

Mindent hallunk és látunk,

Reménykedünk, és könnyebb az álmunk,

Mi is az internet rabjaivá váltunk.

Lehessen utazni oda,

Szűnjön meg az átok,

Teljesüljenek az annyira vágyott,

Személyes találkozások!

Az ember a teremtés koronája,

Ezen minden koronavírus röhög.

Van, aki beoltatja magát, van, aki hőbörög,

Aztán a lélegeztető gépen hörög.

Üzemek, gyárak már megint termelnek,

Politikusok kincseket vermelnek.

Korruptak fosztogatnak,

Aztán könyöradományokat osztogatnak.

Régen is így volt,

Ma is így van,

A demokrácia csak hazug álom,

Van, aki felül, van, aki alul van a gáton.

Csak béke-béke legyen, mert ha a gát átszakad,

Elpusztul a gátkorona, a gát és az alap.

A törvényeket, ha nem tartják be,

Semmit nem érnek,

Megtorlatlanok a vétkek,

Bizonytalan lesz a léted.

Kis országok nagyhatalmak szolgái.

Kirgizek, magyarok, arabok és a többit, mint a rögbi labdát,

Rúgják, dobálják, cipelik, ráhasalnak,

Cégjelzést, minőségbizonyítványt rávasalnak.

Milliárdok élnek mély-szegénységben,

Azokhoz képest a kettőnk élete-léte,

Irigylésre méltó csoda.

Amíg megfagyás, éhhalál nem fenyeget,

Becsüld meg és dicsérd,

Nem látható Istenedet.

(Amíg halljuk, érezzük,

Szívünk dobbanását,

Mindenünk fáj, de a Nap ránk ragyog.

Nem vagyunk elveszve,

Fel vagyunk jegyezve,

Talán, vigyáznak ránk az angyalok.

(Mellékdal)

A vonaton egy-fülkében utazunk,

De nem együtt fogunk kiszállni,

Lelkünk elszáll, testünk itt marad,

A vonat ezért nem fog megállni.

Porból lettünk, porunk itt marad a Földön.

Lelkünket befogadja a végtelen,

Megtorpan az értelem,

Emberi ész, megérteni képtelen.

Óda: Fennkölt, magasztos tárgyú, gyakran bonyolult ritmikájú és felépítésű dallamos lírai műfaj. Emelkedett hangvétel, feszült érzelmi állapot jellemzi.

1 hozzászólás