Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Lázálom
Petronius• 2021. március 30. 21:12 • olvasva: 139
Dühöng a förgeteg az ősznek delén,
Zörög az ágakon a hulló levél,
Ahogyan bilincs a fogolynak kezén;
S ragadja távolba szavaim a szél.
Óh, hitvesem, Júlia, méregsötét
Gondolatok emésztik most lelkemet,
Mely epedve hívja -- végzetnek ködét
Elűzni -- halhatatlan szerelmedet.
Hisz’ te valál nékem múzsám, éltetőm:
Amint népem igazát, úgy hittelek;
Megsebzett szívvel rohantam vérezőn,
S a szabadságért elveszítettelek.
Jaj, istenem*! -- farkasként felüvöltök --
Ez lészen hát hív reményimnek ára:
Hazám veszve, s most reszketőn könyörgök --
Átjár tekinteted kéklő sugára.
(Galíczia, 1849. októberében)
(*: Petőfi mindig kisbetűvel írta, ezért így.)
[Bizonyos Alekszander Petrovics nevű költő Szibériából előkerült verstöredékéből, azt kigészítve.]
Petronius2021. augusztus 8. 23:28
@Törölt tag:
Nem vettem észre, hogy jártál itt, csak most.
Kipótoltam, ez jött. Köszönöm!
Alighanem sose tudjuk meg az igazságot e sorokkal kapcsolatban, de kár volna őket veszni hagyni, az biztos.
A lényeg annyi, hogy az a legendás barguzini ember beteg volt, beletörődött sorsába. Jól tudta, hogy ott hal meg elfeledve, így elfogadta pártfogója, Anna Ivanovna Kuznyecova közeledését, akiitől egy törvényttelen fia született: Dimitrij Kuznyecov. Az ő utódai a ma napig őrzik dicső ősük, a messzi Magyarországról elhurcolt szabadságharcos költő emlékét.
Törölt tag2021. április 20. 14:56
Törölt hozzászólás.