Lázálom

Petronius•  2021. március 30. 21:12  •  olvasva: 46

Dühöng a förgeteg az ősznek delén,

Zörög az ágakon a hulló levél,                

Ahogyan bilincs a fogolynak kezén;

S ragadja távolba szavaim a szél.


Óh, hitvesem, Júlia, méregsötét

Gondolatok emésztik most lelkemet,

Mely epedve hívja -- végzetnek ködét

Elűzni -- halhatatlan szerelmedet.


Hisz’ te valál nékem múzsám, éltetőm:

Amint népem igazát, úgy hittelek;

Megsebzett szívvel rohantam vérezőn,

S a szabadságért elveszítettelek.


Jaj, Istenem! -- farkasként felüvöltök --

Ez lészen hát hív reményimnek ára:

Hazám veszve, s most reszketőn könyörgök --

Átjár tekinteted kéklő sugára.


(Galíczia, 1849. októberében)




[Bizonyos Alekszander Petrovics nevű költő Szibériából előkerült verstöredékéből.]

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Liwet2021. április 20. 14:56

De jó ez is. Illenek a sorok egymás után.
Jó, hogy idehoztad, legalább tudjuk, hogy ott is írt. Én ezekről vajmi keveset tudok. Az ott írtakról szinte semmit... :(😞
Illene pótolni a tudatlanságom.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom