Álmodtam, hogy verset írok.

Álmodtam egyszer egy nagyot,
hogy verset fogok írni.
Az összekócolt sorokat,
bíz' nehéz volt megnyírni.

Össze voltak gabalyodva,
mint fűszálak a réten.
Rendbe vágva, szebb lett volna,
de én marokkal téptem.

Gondoltam, hogy szebb lesz akkor,
mint magokat elvetem.
Úgy, mint tavasszal a búzát
sorban kelni engedem.

Lám a szavak igazodtak,
úgy ahogy én akartam.
Végül aztán, örömömben,
szépen dalra fakadtam.

Így már kezdem megérezni,
ritmusát a verseknek.
Lelkem mélyén a szótagok,
most már csak úgy hemzsegnek.

Megpróbálom kiírni még,
amíg én csak tehetem.
Szeretnék addig írni, míg
lelkem ki nem lehelem

2019. 09. 09.