Korán jött nyár

Szokatlan vigyorral ült rügy fakadásán,

hintázott vígan eleven, zöld szín-skálán,

s míg bukfencet vetett zsenge gyepszőnyegen,

tarkaságot sürgetett csókkal lelkesen...

Mohó ifjú volt egy leheletnyi ingben,

egyetlen vággyal, hogy mindent megérintsen.

Rózsákat akart, ha már nincsen korhatár.

Ó, hogy reszketett a hajnali harmatban,

szakadt százfelé a zúgó szélviharban.

Hullott mosolyát őrzi sok-sok vadvirág.

Még könnyeivel küzd, de évődik, mert nyár...

csitítgatón simul dühvel, haragvással.

Táncol az esőben csupaszín ruhában,  

derűt ígér boldogan... felnőtt végre már.