Ahogy én látom
EgyébLelki társas (Fantázia)
Valamikor réges régen,
mikor még csak lelkek éltek.
Boldog párként és békében,
még nem voltak világrészek.
Isten egy nap úgy gondolta,
próbára kellene tenni.
A világot felosztotta,
legyen tér, legyen hol élni.
Testet adott a lelkekre,
s elvette az emlékezést.
Szabott időt az életre,
a születést, öregedést.
Ez a játék csak addig tart,
csak egyetlen élethossznyi.
Átvészelni a zűrzavart,
a másikra rá kell lelni.
Ha megtörtént visszamehet,
mennyben élhet gondtalanul.
Jutalmat kap ki így szeret,
többé már át nem alakul.
Figyelte őket a mennyből,
igazgatva amit tudott,
óvva őket bűntől, bajtól,
mégis volt, aki elbukott.
A jósága végtelen nagy,
új esélyt kap minden lélek.
Kit a teste már cserbenhagy,
új formában újra éltet.
Csak a lényeg nem változott,
megtalálni az igazit.
Széles az út, kitaposott,
őrzi a lelkek harcait.
Sok száz, vagy tán több ezer év,
míg egyszer végül sikerül.
A társasjáték véget ér,
s minden lélek visszakerül.
Ilona Zagyi Gáborné
Hívó szó
Elkopnak a színek, falja szürke, rideg,
lecsupasztott fákon itt-ott madár piheg.Nincs már nyoma ágakon dús lombtetőnek,mélyebbre húzódnak vadak és az őzek.Nyíltabb a félelem, kevesebb a rejtek,nem is a hidegtől, életéért reszket.Erősen gyöngék, hiszen sebezhetőek.Tegnap borja veszett elevenszülőnek,ki nem adja föl... reccsen az ág, keresi. A deres avarszőnyeg a zajt elnyeli.Sírva jár... a fájdalmát az erdő érzi,zeng az a hívó jel, s csak a szél kíséri...
...de nem veszett oda, csak messzire futott,nem lett áldozat, mert menekülni tudott.Elült a harci zaj... a táj ismeretlen,olyan túlhajszolt, fáradt, hogy visszamenjen.Szinte összeroskad, nem bírja a lába,tudja pihenni kell, s az éj borul rája.
Riadtan lapult, lassan elszenderedett,álmodott a helyről... arról, hol született.Amikor kölyök volt a sugárzó nyárban,a melegről, ha összebújtak ők hárman.Mily élethű az álom... itt van az anyja...de nem, nem álom ez, ez az anyja hangja!
Ilona Zagyi Gáborné
Füstbe ment
Mennyi zsebre tett fájdalom
csak gyűröm, csomagolgatom,szánalom íze ne érje,ne sirassa dicsérője.Nem is kincsnek kuporgatom,egy kupacban veszni hagyom,felhalmozni lehetetlen,mert a zseb nem feneketlen.
Ha megtelik, máglyát rakok,égjenek a gondok, bajok.Sosem vagyok üres zsebbel,spórolgatok türelemmel.
AlkonyZagyi Gáborné
Szerelmet írok... (szirup)
Ez most neked szól,
szerelmet írok...,
itt minden ritmus,
egy-egy dobbanás.
Száműzött könnyek,
mosoly arcodon.
A rózsaszín köd
létező varázs?
Hol nem csak a test,
lélek is ölel,
szívbe vágyat lop
Társára talál.
Itt a mozdulat,
értem, érted, szól
hol még a csönd is
ékes vallomás.
Eleven csengés:
Együtt TE meg ÉN,
átszelídült sors,
édes változás...
Alkony
Zagyi Gáborné
Szökik a nyár?
Acélos zord felhők,
szürke árnyalatok.
Szűnni nem akarón
takarják a napot.
Már a végét járja ,
szökik tán a nyár?
Rozsdásodó színek,
tarkul a folyondár.
Őszre emlékeztet a
készülő színköntös.
Most párás ködben úszik,
a megtépett gyümölcsös.
A hangulat szomorkás,
lepkék sem röpködnek,
az eső is szemerkél,
a madarak csöndesek...
A szél most még óvatos,
csak szelíden simogat,
de sokszor bevadulva
fésüli a lombokat.
Korai még siratni,
hisz még a nyár itt van,
csak megpihen kicsit,
ilyenkor augusztusban...
Alkony