Hajnalodik

Eső veri az ablakdeszkát

konokul, monoton. 

Percek peregnek, kopogtatnak, 

gurulnak csillogón. 

Fekete, tompa éjsötétben 

reggelt rikkant rigó, 

oszlik a csend, és foszlik az éj, 

tűnik a vízió. 

Hajnal hasad, már dereng a fény, 

ott távol valahol, 

az éj is lomhán távolodik, 

s a reggel rámhajol. 

Indul a nap egy új csodával, 

elűzve felleget, 

ablakomat fénnyel pásztázza, 

és reményt rejteget.