Ecce homo

Négyen ültek a padon. Nem látszottak bűnözőknek. Az ebédszállító autóra várva helyet kértem. Négyen pattantak fel. Dőlt a panasz. Betegség, rokkantság, munkanélküliség. Gyűrött arcok, mély barázdák, kétségbeesett tekintetek. Nehezen köszöntem el. Hosszan néztek utánam. Hallottam a gondolataikat... neki még jó...

Aznap nem esett jól az ebéd... 

A tudatlan önmaga ellensége... De milyen nagy erő is a tudatlanság! A tudás kétely szül, a kétely újabb tudást, tehát újabb kételyeket is. A tudás nyugtalanítja az értelmét, szenvedésre kárhoztatja az eltünedező igazság nyomába indulókat. A tudatlanságnak abban rejlik az ereje, hogy nem kételkedik, nem tud semmit, de azt hiszi, hogy ismer mindent. A tudásban meggyőzódés van. A tudatlanságban hajlíthatatlanság. A tudatlan aki jó, mert szabadnak érzi magát, nem is gyanítja, hogy rab. Számára a rabság a szabadságot jelenti, még még halni is képes ezért a szabadságért. Lásd: vallások. 

Az agy a legerotikusabb szervünk, mert a tudás vonzó, az intelligencia magához láncol, lenyűgöz. A koponya a mindentudás ékköve. A szív elegánsan félreáll, s utat ad az agy csodálásának. A személyiség ezáltal válik vonzóvá, s a külső háttérbe szorul, jelentősége elvész. 

Magam is így gondolom, mert volt rá eset, hogy valakinek az intelligenciájába, tudásába, személyiségének szerettem bele. Nyomorék emberről van szó, aki lenyűgözött félelmetes tudásával. A testi vonzódás lelki alakult át. Kapcsolatunk időtállóbb volt, mint a szokványos Ismeretségek. Erről a szeremről verset írtam. Később bemutatom.

Kiszámíthatatlan világban élünk. Megtanuljuk, hogy csak a jelen biztos. A múltba révedünk, és elbizonytalanodunk: talán igaz se volt. A jövő? - A fény végén már látjuk az alagutat. Már a pesszimizmusunkat is elveszítettük, de azért adunk esélyt a véletlennek... Így peregnek napjaink mostanában. Remény? Talán száműzzük szótárunkból?! 😪💔