Nők napja

Várom,várom az ihletet,

de mégse száll most reám,

csak dühösen gyűröm ingemet,

s kortyolom ízetlen teám.

Régóta fent vagyok,ébren,

de mégsem éber e álom,

hiába kezdtem el régen,

a szavakat nem találom.

Nem tudom,mit is írhatnék,

mit szíved tán némán kér,

hisz' álom szavakat ringatnék,

mint árnyékot a Nap,ha kél.

Mint emléked,ringat engem,

vagy képed,mi épp engem néz,

melyen mosolyod oly' édes,

mint maga a nektár,a méz.

Csak nézve a képen szemed,

tán szavaim lopva róla,

de csak nézem,nézem,nézem,

már éjfél,csak ketyeg az óra.

Nem írtam verset,se bókot,

csak álmodtam rólad önzőn,

álmodtam illatot,csókot,

s álmodat féltve őrzőn.

Ha már verset nem bírok,

majd álmom adom neked,

érezd azt,mit leírok,

érezd,hogy fogom kezed.

     -------------

       ----------

          -----

            --

             .

Csillagos volt az éjjel,

s az ég márványban kékült,

valami csoda,tán fénnyel,

mi talán csak nekünk készült.

Halk zene szólalt fel éppen,

pergő ritmust játszott a szív,

s olybá váltunk,mint képen,

ha a vágy mézcsókra hív.

Féltőn karoltam tested,

mint gyémántot keresve már,

és te is kincsként lested,

ó, végre,csókolna,bár.

Ekkor pont,mint a mesében,

a hercegnőm szemeim nézte,

kezemet fogva kezében,

tán szívemet megigézte.

Nem tudom,mi történt akkor,

hogy csókod,mit legjobban,vágyom,

Eltűnt,mint mára az ókor,

szétfoszlott egy csodaszép álom.

De még teljesül,érzem,

való lesz,mi még álom,

megkapom csókod,mi éget,

a szemeidben már látom.