Fehér felhők felett

Duna habzó vize fortyog a haragban

S szítja a tüzet, mely rögtön feltorpan

Haragszol rám, s mereszted szemedet

Hitvány módra téped fel sebemet.

 

N kímélj engem, vesd rám haragod

Mely égen-földön tombol, s kanyarog.

Felbőszült harag, tépd szét lelkemet

S nyisd meg örök fekvő helyemet.

Fehér felhők felett szenvedésem elernyed

Többé nem zaklat senki, de nem is emleget