Klasszikusok

And I heard, as it were, the noise of thunder: One of the four beasts saying: "Come and see." And I saw. And behold, a white horse.

There's a man goin' 'round takin' names. An' he decides who to free and who to blame. Everybody won't be treated all the same. There'll be a golden ladder reaching down. When the man comes around.

The hairs on your arm will stand up. At the terror in each sip and in each sup. For you partake of that last offered cup, Or disappear into the potter's ground. When the man comes around.

Hear the trumpets, hear the pipers. One hundred million angels singin'. Multitudes are marching to the big kettle drum. Voices callin', voices cryin'. Some are born an' some are dyin'. It's Alpha's and Omega's Kingdom come.

And the whirlwind is in the thorn tree. The virgins are all trimming their wicks. The whirlwind is in the thorn tree. It's hard for thee to kick against the pricks.

Till Armageddon, no Shalam, no Shalom. Then the father hen will call his chickens home. The wise men will bow down before the throne. And at his feet they'll cast their golden crown. When the man comes around.

Whoever is unjust, let him be unjust still. Whoever is righteous, let him be righteous still. Whoever is filthy, let him be filthy still. Listen to the words long written down, When the man comes around.

Hear the trumpets, hear the pipers. One hundred million angels singin'. Multitudes are marchin' to the big kettle drum. Voices callin', voices cryin'. Some are born an' some are dyin'. It's Alpha's and Omega's Kingdom come.

And the whirlwind is in the thorn tree. The virgins are all trimming their wicks. The whirlwind is in the thorn tree. It's hard for thee to kick against the pricks.

In measured hundredweight and penny pound. When the man comes around.

And I heard a voice in the midst of the four beasts, And I looked and behold: a pale horse. And his name, that sat on him, was Death. And Hell followed with him.

Johnny Cash

Most múlik pontosan,
Engedem hadd menjen
Szaladjon kifelé belőlem
Gondoltam egyetlen
nem vagy itt jó helyen
nem vagy való nekem
Villámlik mennydörög
ez tényleg szerelem.

Látom, hogy elsuhan
felettem egy madár
tátongó szívében szögesdrót
csőrében szalmaszál
Magamat ringatom,
mÍg ő landol egy almafán
az Isten kertjében
almabort inhalál

Vágtatnék tovább veled az éjben
Az álmok foltos indián lován
Egy táltos szív remeg a konyhakésben
Talpam alatt sár és ingovány

Azóta szüntelen
őt látom mindenhol
Meredten nézek a távolba
otthonom kőpokol
szilánkos mennyország
folyékony torztükör
szentjánosbogarak
fényében tündököl...

Egy indián lidérc kísért itt bennem
Szemhéjain rozsdás szemfedő
A tükrökön túl fenn a fellegekben
Furulyáját elejti egy angyalszárnyú kígyóbűvölő

NAGY LÁSZLÓ : SZÉPASSZONYOK MONDÓKÁI GÁBRIELRE

"Szájából hallottam a Báthori Gábornak : Én vagyok az Báthori Gábor, utánam mindjárást Dengeleghiné."

"Hallottam, hogy asszony Dengeleghiné szeméremtestét kökény levével mosogatta gonosz végre"

"Hallottam, egy csuprot tartott Imrefiné, melyet forgatva azt mondotta: Gábor, Gábor, Gábor, s úgy kellett jönni a szegény fejedelemnek, hogy csaknem nyaka szakadt."

Tanúvallomások 1614-ből

Gábriel

Gábriel

Gábriel

árnyékodért selyemingem

ázik el

ágy havasán fejedelmem húrjaimon hegedősöm

göndörödősöm

haramia - hősöm

nyári vörös

agyagomban

lábnyomodat

őrzöm

látni akarlak

sürgetem a sarkad

tüzet rakok ropogósat

fölteszem a lukasit

rácsapom a kupasit

lábosban a lábnyomodat

főzöm

nyergelj s nyargalj

paripát sarkalj

tűz ahogy a nád-mezőn

átropog a háztetőn

gyere piros angyal

Gábriel

Gábriel

Gábriel

nehogy engem csereberélj

bárkivel

gyöngyszem-szép mesternődet

kuka hajadonra

gyönyörödet gondra

sutababa

butababa

dib-dáb

dib-dáb

nem érti a cifrát

törj be angyal az akolba

inkább

de te ide nyargalsz

ha mondom

nyárdelelő tündöklet

a boltom

így adok

úgy adok

jól tartalak jóval

nem gyüszüvel mérikélek

de ló-zabolával

nyalánkságra

nyiss a számba

itt a mézelt óbor

pörkölt dió szentegyháza

hasadékos

dombor

minden kis csucsorban

égetett cukor van

édességem

édességed

én akit megigézek

bármit akart is

bárhova tart is

úgy megtorpan

úgy ide fordul

alattunk a fekete föld megcsikordul

Gábriel

Gábriel

Gábriel

szivárványos úton ide

hét verőér erejével

ágyam havasára

mélyföldi nyüves dögtől

mazsolás kalácsra

száz nyíllövés távolán

át a hegyek táborán

zászlókon tömlöcökön

harangokon bödönökön

át a pénzes örömökön

nyolc boldogsáon

golgotavirágon

árvácskán basa-rózsán

hangyán morzsán

csipkefa csipkéin

szűzeknek micskéin

mókusokon át

ordasokon át

ország aszályán

át a világ ragályán

róka-büdös gyámokon

át özvegyi fátylakon

sisakokon kalapokon

verebeken át

ebeken is át

könyveken patikákon

kígyókon koponyákon

palavesszőn palatáblán

szerkezeten

ábrán

át a bölcsességen

mint a sav a fémen

kovakövön patazaja

a fülemig érjen

hajszálam a gyertya-lángon

úgy elér a távol

nyög a lovad

jön a lovad

nyakaszakadtából

Jn 1,1
Kezdetben vala az Ige,
és az Ige Istennél vala,
és Isten vala az Ige.


Jn 1,14
És az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék; és láttuk az ő dicsőségét, telve malaszttal és igazsággal. 

(Káldy bibliából)

Sej-haj, szeressük egymást, nemzedékem,
hisz azt mondják, mind egyformák vagyunk,
miként a kanadai ötös ikrek,
avagy Frigyesnek díszgárdája és
bírálóink előtt csoportban állunk,
akár a rekruták a sorozáson.
Költők vagyunk-e, vagy futballcsapat,
regatta, körmenet, népünnepély,
költözködő darvak tömött phalanxa,
vonúló hangya-sor, marhák a réten?
Csicsóné három lánya mi vagyunk-e,
hogy egy-szoknyát húz ránk a kritika?
Hogy mit firkál ez és az: csillagokról,
mezőkről s más íly apolitikus
vacakságról: ugyan kit érdekel?
Itt nincs jó és rossz költő: nemzedék van
s mi a közös vonás: csak ez a lényeg.
Hát fölvonúl a teljes nemzedék,
rájuktekint a sasszemű biráló
és az eredmény - áj-váj! - míly siralmas:
«Miféle csöndes generáció ez?
ehhez képest az aggok menhelye
vad táncmulatság és csöndháborítás -
szegény fiókák, még annyit se tudnak,
hogy egy költőnek rosszalkodni illik,
sok újat hozni, mit ne értsenek,
Petőfi és Ady is így csinálta,
itt ez szabály s a szabály, az szabály.
De hajh, ezek formával bibelődnek,
a multat bálványozzák és az élő
politikától elhúzzák az orruk,
az életnek hátat fordítanak
s elkorcsosult, távlattalan világban
füszállal és bogárral édelegnek.»
Igy szól a nagyfejű. Mit is feleljünk?
Szemünkre hányja a viselt cipőt,
pedig az ő lábujja kandikál ki.
Petőfiéknek fővonása volt
a «népi», «egyszerű», «természetes»,
így hát nyomukban ez lett követelmény -
Adyék «újak» és «szokatlanok»,
«egyéniek» - hát fiaik mitőlünk
szokatlant és egyénit követelnek:
jőjjön az új, a botránkoztató,
tandemben jőjjön «zseni» és «tehetség»
és kész az útlevél a Helikonra.
De nem ismétlő-pisztoly a világ:
van-e ma szükség és mód új irányra?
hogyan próbáljunk ablakot beverni
ott, hol már minden ablakot bevertek?
s míly lázadás az, melyet hagyomány
s illem kiván? ha az ablak-zuzás
kötelező, úgy akkor lázadunk, ha
azért se vandalírozunk. Világos.
S hogy egyformák volnánk s egymásra-nézők?
Jékely, Vas, Dsida ugy illik össze,
mint sárgadinnye sóval és tubákkal.
«Politikátlan» korosztály vagyunk? ha
«szociális» versünk mind megpipázzák,
a plajbász csúcsa elkopik, fogadjunk.
Hibátlan forma-művészek vagyunk?
(«hibás, mivel hibátlan»: furcsa szempont)
de hol a mesterség roppant tökélye?
hisz legtöbb versünk jambus s még ez is
göcsörtös, mint a Hátulszent Domonkos.
Van egy régebbi versem törzsökös
görög-magyar mértékben: sapphicumban
- birálóm formajátéknak nevezte -
rossz verslábak terén nábob e dal
s bukfencmesternek számítok vele.
Álomvilágban élünk? - hiba volna? -
«Petróleumszag s kávésbögre - zsíros
papír és tört kenyér» (Zelk verse): bájos
vágyálom...! Lám, ki fart vet a valónak,
nem a poéta, de a kritikus.
És játszunk, csip-csup dolgokkal? Igen:
atom, dióbél, Puck és gyönge árnyék,
ringó kecsesség, hajlós, mint a nádszál,
fény tánca rengeteg tükör között,
virág, leány, szerelmes folytatódás,
romlandó csipke, romlandó acél,
vérrforraló és nyugtató ütem,
éles csikorgás, tompított dübörgés,
ezernyi köldök, kapcsolat, kihullás
és száz titok nyomán ezer titok,
ég és pokol! - ezt kívánd láncra verni,
parányban kívánd elfogni a mindent
és Jupitert aranyeső-alakban.
Mit bánom én, hogy versed mért s kinek szól,
csak hátgerincem borzongjon belé.
Csak épület legyen, zárt, teljes egység,
sokrétü, mégis áttekinthető
s nem kérdezem, hogy vajjon lakható-e.
Csak minden szónak fénye, súlya, izma
legyen helyén s mindannyi talpra essék,
miként izgalmas, hajlós macskatest
s még azt se bánom, ha semmit se mond.
Csak szép legyen, csak olyan szép legyen,
hogy a könny összefusson a szememben,
ezt add nekem, e gyilkos rebbenést,
mi oly szép, hogy szinte kibírhatatlan,
ezt a csodát, nagy művész, add nekem
s mit bánom: jobb- vagy baloldali vagy
és társaid kik és a swifti tyukmonyt
hegyes vagy tompa végén bontod-e
és hány fogad van és őrült vagy-e
s még azt se bánom, hogy mi a neved
és nem veled, csak műveddel törődöm.
Ugy irigyellek, egiptomi költő!
kis munkás voltál és megrendelésre
szóltál királyok, istenek nevében
s egy szót se ten-lelkedből és talán már
ükunokád se tudta nevedet,
de műved él, a névtelen csoda
s ne érdekeljen senkit, hogy ki voltál.
Lyukas szépség ura, tökéletesség,
csak egy csöppecskét adj ambróziádból
s én elfelejtem még azt is, hogy élek
s hogy azonos vagyok sajátmagammal.
Az ég: két-féltekéjü Janus-arc,
örök igaz s hazug: csak ő vezessen!
Ó, szépség lázmérője, hátgerinc,
te néma bölcs: te légy, te légy birálóm!