Klasszikusok

NAGY LÁSZLÓ : SZÉPASSZONYOK MONDÓKÁI GÁBRIELRE

"Szájából hallottam a Báthori Gábornak : Én vagyok az Báthori Gábor, utánam mindjárást Dengeleghiné."

"Hallottam, hogy asszony Dengeleghiné szeméremtestét kökény levével mosogatta gonosz végre"

"Hallottam, egy csuprot tartott Imrefiné, melyet forgatva azt mondotta: Gábor, Gábor, Gábor, s úgy kellett jönni a szegény fejedelemnek, hogy csaknem nyaka szakadt."

Tanúvallomások 1614-ből

Gábriel

Gábriel

Gábriel

árnyékodért selyemingem

ázik el

ágy havasán fejedelmem húrjaimon hegedősöm

göndörödősöm

haramia - hősöm

nyári vörös

agyagomban

lábnyomodat

őrzöm

látni akarlak

sürgetem a sarkad

tüzet rakok ropogósat

fölteszem a lukasit

rácsapom a kupasit

lábosban a lábnyomodat

főzöm

nyergelj s nyargalj

paripát sarkalj

tűz ahogy a nád-mezőn

átropog a háztetőn

gyere piros angyal

Gábriel

Gábriel

Gábriel

nehogy engem csereberélj

bárkivel

gyöngyszem-szép mesternődet

kuka hajadonra

gyönyörödet gondra

sutababa

butababa

dib-dáb

dib-dáb

nem érti a cifrát

törj be angyal az akolba

inkább

de te ide nyargalsz

ha mondom

nyárdelelő tündöklet

a boltom

így adok

úgy adok

jól tartalak jóval

nem gyüszüvel mérikélek

de ló-zabolával

nyalánkságra

nyiss a számba

itt a mézelt óbor

pörkölt dió szentegyháza

hasadékos

dombor

minden kis csucsorban

égetett cukor van

édességem

édességed

én akit megigézek

bármit akart is

bárhova tart is

úgy megtorpan

úgy ide fordul

alattunk a fekete föld megcsikordul

Gábriel

Gábriel

Gábriel

szivárványos úton ide

hét verőér erejével

ágyam havasára

mélyföldi nyüves dögtől

mazsolás kalácsra

száz nyíllövés távolán

át a hegyek táborán

zászlókon tömlöcökön

harangokon bödönökön

át a pénzes örömökön

nyolc boldogsáon

golgotavirágon

árvácskán basa-rózsán

hangyán morzsán

csipkefa csipkéin

szűzeknek micskéin

mókusokon át

ordasokon át

ország aszályán

át a világ ragályán

róka-büdös gyámokon

át özvegyi fátylakon

sisakokon kalapokon

verebeken át

ebeken is át

könyveken patikákon

kígyókon koponyákon

palavesszőn palatáblán

szerkezeten

ábrán

át a bölcsességen

mint a sav a fémen

kovakövön patazaja

a fülemig érjen

hajszálam a gyertya-lángon

úgy elér a távol

nyög a lovad

jön a lovad

nyakaszakadtából

Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

 
Nagy László

Hogy rettenetes, elhiszem,
   de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követelnek;
bent maga ura, aki rab
   volt odakint,
és nem tudok örülni, csak
a magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
   még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku: nékem
más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
   minden egyéb;
én többet kérek: azt, hogy a
sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
   s fáradt vagyok;
kivánlak így is, meglehet,
de a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
elcsittíthass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
   és áldozat
örömét, és hogy a világnak
kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
   külön, neked,
míg magadra gondolni mersz,
míg sajnálod az életed,
míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
   se jobb, se több,
addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
   még jó lehet;
törvényen kívűl, mint az állat,
olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
ne élj, mikor nem akarom;
ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
   börtönt ne lásd;
és én majd elvégzem magamban,
hogy zsarnokságom megbocsásd.

 Szabó Lőrinc