pillanat

kifosztott tekintetemben állsz.
lakatlan arcomra tanácstalanságot
simít tenyered.
szépséged elbizonytalanít
akár az árvaság.
a semminél már csak
a csöndnek van nagyobb hatalma.
csordultig telik veled a szoba.
súlyukat vesztik a tárgyak.
hiánytalanul helyükre
állnak a kellékek.
mindent takarsz.
minden olyan mögötted van
mögéd szorul-kényszerül.
ablakra tapad a harangozás.
minden zaj zörej kívülre szorul.
éppen hogy csak sejteni lehet
a formába szorult vázát az asztalon.
alaktalan üvegtálon hártyavékony por
csak a tegnapi gyümölcs helye ragyog.
kényelmetlen vagyok magamnak;
sehová nem illek.
szobormozdulatlanságomban
foglyul esnek a pillanat hieroglifái.
mindent rögzítek.
nem mozdulok.
exponálom.
hogy holnap ugyanakkor
és ugyanoda állj.
megmozdulsz közelebb jössz.
és rögtön elpattan
a nyugalom kristály-kupolája.
visszavonhatatlanul
és végérvényesen:
ennyi volt