Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
pillanat
furjanos• 2010. február 2. 18:47
a földet nézzük
törjük kezeinket
körmünk alá szorult a magyarázat
és a kérdések
- kényelmetlen cipő -
nyomnak-szorítanak
mikor indul már
a távozás pillanata
hová nézhetnék úgy
mintha nem érdekelnél
ha hátat fordítanék
még fontosnak éreznéd magad
és azt nem akarom
(pedig szeretném hogy tudd)
egyre kínosabb
ez a látszat-türelem
kár volt mondanom vállat vonva
hogy ráérek
mindkettőnkről látszik sugárzik
az elhagyatottság
a járdasziget minden pontját
bejárta már tekintetem
szemeid színére meg már nem emlékezem
mintha csak ketten lennénk
és senki más nem is létezne
színtelenre kopott körülöttünk minden
némafilm lesz ez a forgatás
csak a sálad piroslik a szélben
illatod még mindig a régi
percek óta csak a semmi változott
az is csupán kiürítette magát
mily feszült a csend
késik a lassan-mennem-kellene
pedig már ez az egyetlen esély nekünk
koni12010. február 4. 10:28
Szerintem ez a vers igy jó ahogy van, de ez az én véleményem! :-)
furjanos2010. február 3. 09:03
Köszönöm szavaidat drága Barbara!
ölellek
szebarb2010. február 3. 08:09
Kedves János,
nagyon életszerű a pillanat, amit elénk tártál.
a befejezéssel sincs semmi baj szerintem. Hacsak Te nem a megfogalmazásra gondoltál, hanem a pillanat befejeződésére...
Mesteri!
Ölellek
furjanos2010. február 2. 22:51
de csak nyugodtan:-)
furjanos2010. február 2. 20:42
rendben barátom...:-)
janow2010. február 2. 19:30
Voltam, és most agyalok...
Még visszatérek Jánosom, és megosztom veled, mire jutottam... / :-) /
Baráti ölelés.
furjanos2010. február 2. 18:52
valahogy úgy Pepó, de valami nincs rendben még a befejezéssel...
pepo2010. február 2. 18:47
percek óta csak a semmi változott
az is csupán kiürítette jelenlétét
mily feszült a csend
késik a lassan-mennem-kellene
pedig már ez az egyetlen esély nekünk