Mi Atyánk

Miért állsz mindig a hátam mögé? És mindig úgy,

hogy éppen ne lássalak. Ha fordulok, te is fordulsz,

ha nem mozdulok, te sem. Így maradsz mindig

változatlan. Persze nem tenne jót neked, ha fel-

ismernélek. Akkor kezdődne el a változás. Addig

mindig fedez az ismeretlen. De már többször elkép-

zeltelek, milyen lehetsz. A szakáll és a felhőruha

takarása nélkül. Álmaimban meztelenül láttalak.

Bőröd tele volt mindenféle hieroglifával, arcodon

az én vonásaimat láttam, gazdátlan tekintetedben

árva voltál. Igen. Azt hiszem, soha nem láttam még

ennyire szeretetlen árvát. Mindig ülsz, kezeid lógatod

egészen a földig. Mégsem érem el soha. Lábaid fáznak

a kételkedő talapzaton. Reszketsz, mégsem öltözöl fel.

Pedig mindig felajánlom ruháimat. Te, pedig soha nem

fogadod el. Majd hirtelen felállsz és ugyanebben a gyötrő

pillanatban újra hátam mögé kerülsz. Tovább forgolódok,

hátha meglátlak, de ekkor már én vagyok anyaszült mez-

telen. Én vettem el ruháidat, de te nem szólsz semmit.

Csak szégyelled magad a takarásomban. Bizony már

tudom; nélkülem neked semmid sincsen. Mi atyán Isten.