Fegyver

XXVII. rész   - Szállítás szlovéniai szakasza –

 

Nagykanizsától kissé észak felé haladva Lendavához értek, ott átlépték a

Magyar–Szlovén határt. Itt, már az A5 nemzetközi útvonalon folytatták tovább az utat. Elég jó tempóban haladtak.  Ami késésük volt igyekeztek behozni, mert a bútorokat időben kellett átadni a megrendelőnek. Károly már felébred a kábulatból. Már nyoma sem volt az előző Károlynak. Tisztán látott, és emlékezett mindenre. Köszönhető volt Beának. Semmi jel nem mutatott arra, hogy újabb „gyógyszer” kellene a szervezetébe.  

Már Szlovénia belsejébe jártak, mikor a felvezető kocsi jelzett, hogy meg kell állni.

 

-         Károly mobilt használta, és megkérdezte, hogy miért kell most megállniuk?

-         Hívásra, Vera jelenkezet, és közölte a fiúkkal, hogy a szükségletük elvégzés céljából kell megállni.

 

Kari, hangosan megjegyezte, hogy nem bírják visszatartani a lányok. János vette a lapot, és megjegyezte, hogy már ilyenek. Erre a két fiú, mosolygott. János, kivette a mobilt Kari kezéből, és a következőket mondta Verának.

Persze, hogy megállunk, csak jelezzetek. Az út Celje városán keresztül vezetett, mikor a várost elhagyták egy erdős rész következet. Az egyik erdei út bejáratánál, Vera jelzett, az előre megbeszélt módon hogy itt meg fognak állni.  BNW jobbra kanyarodott, be az erdei útra. Fiúk is követték a BNW-ét.

Mikor a lányok elvégezték a szükségleteiket, és visszafelé jöttek, fiúk jobban megnézték a lányokat.

 

Kari, Beát nézte ki magának, mert kissé hasonlított barátnőjére, Zsura. Most vette észre szépségét a fiatal nőnek. Észrevette, szép hosszú szempilláját, hosszú barna hullámos haját, és a mindig mosolygós arcát.

Jánosnak, Verának a combjai, karcsú csípője, fekete szintén hosszabb haja, és barnás bőre tetszett. Verának is szimpatikus volt János.

 

Károly átfogta Bea derekát, valamit súgott a fülébe, a lány bólintott, és mosolygott, és félre vonultak a „bútorszállítóba” a kanapéra.

János és Vera összenézett.

 

-         Benne vagy? – kérdezte Vera.

-         Persze. – felelte boldogan János.

 

Tetszett a lány határozottsága, és az ötlete. Ők lehajtották BNW hátsó ülését, és az „akciót” ott hajtották végre.

A kocsikban jó három óra múlva ébredtek fel. Már esteledet, így a  BNW-ből előkerült a szalonna, kenyér, lányok csináltak nyársat, fiúk a fák tövében csináltak tábortüzet, majd megsütötték a szalonnát, már az utolsó falatoknál jártak, mikor a helikopter jellegzetes hangjára lettek figyelmesek, a távolból a szirénák vinnyogó hangja ütötte fel a csendet.

 

- Károly szólt, hogy észrevettek minket.

- Ki a fene, miért hülyéskedsz. – mosolygott János.

-         Hát a helikopter, biztos a helyi rendőrség volt.

-         Bolond vagy, majd pont minket fognak figyelni helikpterrel, ezért ők sem hülyék, hogy az állományt mozgósítják négy magyarra.

-         Az, biztos, hogy nem a négy magyart fogják figyelni, ha csak nem követ el valami nagy bajt, szólt közbe Bea. Csak azt vette észre, az erre haladó helikopterben ülők, hogy az erdőben valaki, vagy valakik tűzett gyújtottak. Így hát hamar tűnjünk el innen.

-         Oké!

 

A két fiú gyorsan eloltotta a, tűzet, lányok eltüntették a többi nyomot, majd beültek a kocsikba, és kihajtottakat erdőből, és folytatták az utat, Terni felé. 

--------------------------folyt. köv.-----------------------