írott művek

Arról szó a fáma, hogy írni kell. Most könnyű az írás, mert gyönyörűen melegít a Nap a tölgyfa árnyékában.

Gondolatmenet arra késztet, hogy az írás jó legyen. Monoton egyforma betűk kissé unalmassá teszik a feladatott.

De, nekünk ezt meg kell oldani, mert a nyelvünk a Világ egyik legszebb igaz, másoknak nehéz nyelve.

Este a gyertyafénye mikor bevilágítja a papírt, és az írás is nehezebb, mert a papír nedvesebb, és már

hűvösebb az időjárás. Bizony-bizony falevélről vízcseppek esnek a földre. Elkezd kicsit esni az eső.

Szerencse, hogy az esernyő alatt ez nem lehet érezni. De, a talaj, vizes. Ezt, érzem. Eső, csak pár percig

tartott. Erre nem készültem fel. No, de térjünk vissza az írás, mert ez az Ember egyik eleme, hogy ír.

Gondolkodó Emberé. Mellettem a kissé ázott talajon egy kupac föld emelkedik ki a síkból. Abbahagyom a

fejtegetést, és az emelkedő földet nézem. Teteje szétnyílik és egy kis állat a Vakond, bukkan elő. Tudjuk,

hogy nem lát, csak a nózijával szimatol. Figyelmemet, most az állatka köti le, s nem a fejtegetésem.

Szerencsére az eső elállt, és újra süt a melegítő Nap. Hamar felszárad a talaj. Újra lehet gondolatokat

fejtegetni. Fejem fölött egy harkály kopog a fán. Felnéztem, hogy a meddig bír ott lenni, csak addig volt ott,

míg megfogta a vacsoráját. Vacsora, jó, hogy eszembe jutott, hogy hoztam magammal egyik kedvenc

ételemet. Csirkepörkölt, nokedlival. Falatozok, komótosan éget lesem, és távolból, színarany fény szökik

fel az égboltra. Addig elmélkedtem az írás fejtegetésén, hogy álomra hajtottam a fejem. Kikeletkor egy,

kellemes hang ütötte meg a fülem.  Felébredtem e hangra, mellettem egy kiskutya szuszogott.

Abbahagytam a fejtegetést, felemeltem a kiskutyát az ölembe, és hazafelé tartottam.

Nejem, aki már a kapuban állt, és várt engem, mikor meglátta, hogy az utca sarkán befordulok, és egy

aranyos ölembe simuló kiskutyát viszek kedélyesen fogadott. Egyből kivette a kezemből, és meleg

takaróba becsavarta, mert látta, hogy fázik.

Engem, pedig arra buzdított, hogy fojtassam az „Írás fejtegetése” című cikket, mert a kiadó már várja.

Szerencsére a gondolataim még a fejembe voltak, így fojtattam, és elküldtem a határidős munkámat.

Idő után, az ember úgy érzi, hogy már mindent megtett. Csak úgy érzi, de ha jobban odafigyel, akkor rájön, hogy semmit sem tett. Halad a korral, azt hiszi. Lényegében mindenről lemarad.
Nem tudja, és nem érti, hogy hová fejlődik a világ. Mikor, és mit kell csinálni, és felmérni, hogy tovább fejődjünk. Szerencsére már tudjuk, hogy a fejlődést csak Mi csináljuk. Életünkbe, csak azok szólhatnak bele, akik Minket ismernek, és szeretnek. Nekik van beleszólásuk az életünkbe. Másnak nincs.
Idő után, bizony elfáradtunk, és bele törődtünk, hogy már nincs tovább. Belefáradunk, befelé fordultunk. Csak annak élünk, hogy a napi betevőnk meglegyen. Nem törődünk semmivel, csak arra koncentrálunk, hogy a napszakban, amiben élünk jól, és gondmentesen teljen el. Ez a célunk. Öregszünk. Öregkorban, már csak lézengünk, és másokra vagyunk utalva. Gyermekeinkre.
Idő után Ők fogak gondoskodni Rólunk, úgy ahogy Mi gondoskodtunk Róluk, amikor kicsit voltak.
Sok szeretettel. Mi ezt reméljük, hogy ebből mi lesz, azt még nem tudjuk.

Kora reggel van. Ilyenkor az Emberek még alszanak. Nézem az órámat a telefonban. Öt óra három. Már itt kéne lennie. A menetrend szerint már itt kéne lenni. Na végre jön. Felszállok. Leültem egy kettes ülésre. Következő megállóban felszáll két fiatal. Hetykén ledobják magukat az előttem lévő ülésre.
A két fiatal elkezdet értelmesen beszélgetni:

- Hallottad? -kérdi az egyik.
- Mit?
- Hát azt a hülyét.
- Melyiket?
- Azt a tévében.
- Azt?
- Ja, azt.
- Mit mondod?
- Azt nem tudom, de biztosan jót.
- Honnét gondolod.
- Őseim reggel erről beszéltek, mikor itták a kávét.
- Miről?
- Hát arról a hülyéről.
- Ja, mit is mondod.
- Nem mindegy.
- Hát, ha Te mondod.

Erre a két fiatal, jelzett, és leszálltak a buszról. Tényleg egészen jó kis téma volt, és érdemes volt oda figyelni. Annyira lenyűgözött a beszélgetés, és a téma, hogy a körülöttük ülők erre teljesen felébredtek.

Tanyavilág, ami messze van a várostól, zajtól ott, ahol a csend uralkodik a fűben a békésen a hangya, mászik tücsök, húzza a nótát és így lesz szép a tanyavilág.

Tanyavilágban van egy házikó mellett az istálló, van, ahol ló, szarvas marha és baloldalt a finom szalma van.

Hajnal négy óra van. Távolból a szürke marha bőgése hallatszik, kint a karámban a boldog lovak nyerítése töri meg a csendet.

A harmatos fűben a pocok lábnyomai látszanak. Macska a lócán ül és kémleli a tájat valami zsákmány után.

Kati a kutyák ugatására kell, ablakhoz meggy kinéz, de nem lát semmit. Máskor önmagától szokott felébredni, de most a kutyák ugattak.

- Valami állat lehetett az erdő szélén.

  Fél álomba mondja Pál.

- Lehet. -feleli Kati

Kimegy a konyhába és lefőzi a malátakávét, szép lassan kortyolgatja, hogy érezze a kávé hatását, majd felöltözik, hosszú haját befonja. Fejére felteszi a kendőt, mert fejni megy.

Első útja az istállóhoz vezet, s már feji kézzel

Riskát, a tehenet, megfogja a tőgyeit, és kézzel húzza őket, s lám előcsalja a jó ízű, tiszta tejet. A friss tejet az edénybe önti. Közben énekli a maga által költött " a friss tej gyorsan alszik " című dalocskát. Bent a házban Pali, a férj, Apja és a gyermek is felébred. A két felnőtt orrát megcsapta a kávé illata. Ipának a kávé mellé járt a fél pálinka. Lackó - a gyermek - a reggeli után a seprűnyélen lovagolt. Egy kis idő múlva "teljes vágtában" a karám felé vette az útját. Megállt a lovaknál, akik oda mentek hozzá és megsimogatta őket, s nézte a szép lovakat. Pali a traktorra felszerelte az ekét és indítja modern gépét. Int a nejének, s elhajtott a földre, hogy felszántsa. Hat hektárja van a családnak. Ipa most a lány után néz, hogy mit csinál. Nézi, hogy kézzel feji a Riskát és közben emlékszik, s még mindig benne látja a rég elvesztett párját a szép szemű, csinos Mariskát. Nézi a lányt, és közben somolyog. Emlékszik, hogy mily régen volt már fiatal, mikor este eljött és oda bújt a Mariskához és e szót mondta:

- " Béforduljak "

- Ha akarja?

- Akarja. 

Igen, Ők még így csinálták. Titokban a dunyha alatt, mert ne hogy a szülők meghallják, hogy mit csinálnak a dunyha alatt. Kati még mindig feji a tehenet. Közben beszalad Lackó.

- Édesanyám kérnék friss tejet. Lackó bele meríti a bögrét az edénybe, de alig tudja átszakítani a tej felső részét.

- Édesanya vastag a füle.

- Az nem füle, hanem föle mosolyogva mondta Piri.

- Lackó is nevet -viccelt-. Megissza és kirohan az istállóból.

Lány észre veszi, hogy az Ipa nézi és megkérdi, hogy mit kér kedves Ipa?

- Lyányom kéne egy bögre finom bögre tejet, amit az unokám is ivott.

- Tessék Ipa, s nyújtja a kancsót.

Ipa meghúzza és összeesik. Piros gyorsan odamegy és próbálja újra életre kelteni, de nem sikerül, s kiabálja

- Ipa!

- Ipa, drága jó Ipa.

Ezt ne csinálja !

Szükség van még Magára.

Fut a telefonhoz és hívja párját, Pált. Gyere, siess gyorsan, mert az Öreg összeesett. Pál öt percen belül ott volt az istállóban. Hívták az orvost, kijött, de már csak a halált tudta megállapítani az Ipánál.

Tanyavilág, milyen furcsa ez a világ, de még is valódi a játék és a színhely távol a várostól és a világtól.

TANYAVILÁG

Tanyavilág,

Mert itt van élet és halál,

Mert itt csak magadra vagy utalva,

Hogy hol a helyed, itt az életet megmutatja.

Neked jó és tetszik,

Később, majd az Ember emlékezik,

Hogy mily szép volt ez a világ.

A tanyavilág.

Az igazi, szép, csendes világ.

Történet, a jobbágyról, a katonáról, és a Királyról.

Egy igaz történetet, amit az írnok jegyezte le, Krisztus Urunk 1001. évében február havának l8. napján.

Ebben az időszakban I Péter király uralkodott.

Először tartotta a palotájában, a Vármegyék fogadó napját.

Palota dísztermét a szolgák és a hű alattvalói súrolták,

csinosították, mindenről leszedték a pókhálót,

függönyöket kicserélték, padlót alaposan fel suvickolták.

Nagy ünnep volt a palotában.

Délután az udvarnépe elfoglalta a helyét, a terem két oldalán.

Az udvari bolond középen a lantos zenéjére, táncot járt.

Nyílik az ajtó, és belépett a Bíboros,

a Várkapitány, a Hűbéresek, az Írnok,

és az „ÚJ KIRÁLY”!

Főudvarnok belép,

és fennhangon bejelenti Herbácia, Felsőpatrica,

Polinézia, és Diósgyőr Királyát, I Pétert,

és a Királynét Aba Sámuel leányát, Patríciát.

A királyi pár belép a terembe.

mindenki meghajol,

és halk morajlással köszönti a királyi párt.

Ki az első? - kérdi a Király.

A kézműves - feleli az udvarnok.

Hozzák elibém.

Bevonszolják kézművest, a Király elé,

láncra verve.

Mi a bűne?

Aranyra festette a fenyődobozt,

közben itta, a nemes bórt.

Aranyra, kacag a bolond.

Hallgass bolond!

Állj fel, és hajolj meg Te hitvány,

Királyod előtt!

Hisz néked adok bort, búzát, békességet.

cserébe kérek Tőled hűséget,

és még ezek után,

Te merészeled aranyra festeni a fenyő tobozát,

elinni a Királyod, nemes bórát

- Királyom, kegyes királyom!

Térden a láncra vert kézműves a palást felé nyúl.

Te hitvány!

Még lemered tépni Királyod palástját.

Mit képzelsz!

Király int, börtönbe vele.

Elhurcolták a kézművest.

Az udvarnépe csodálkozik, ezért!

Hisz csak jó akart a királyának.

A következőt -intett az udvarnok, az ajtón állóknak.

Behoznak egy katonát.

Az udvari nép mikor meglátja a katonát, meghökkent.

Őt miért? Halk szó hangzik a tömegben.

Udvarnok szól:

Fenség a katona, kérdőre von, hogy

Hol van királynak hada,

ki védi meg Királyát,

aki itt van az se tudja,

s hol van az, a szolga ki lába előtt,

mint bolond meghajolva

tűri minden gaz szavát.

Mi csoda!

A hű zsoldosom ezt merészeli!

Szembe szállsz velem!

Üvölt a Király.

LÁZADÓ!

LÁZADÓ!

Ismét üvölt a király,

de rá már, senki nem hallgat.

Teremből még pár Hűbérese,

Azt suttogja halkan,

Félre húzottan, hogy

Éljen a Király!

A király előtt lévő katona újra hallatja

Hangosabban a szavát, ki népét a pusztulásba hajtja.

Ő, a Király!

Hol van az igazság?

Hol van, az új KIRÁLY!

A várkapitány, és a betóduló katonák így kiáltanak.

LÁNCOT a KIRÁLY, NYAKÁRA!

Láncot a nyakára,

de örök lakattal lezárva,

ki népét élni nem hagyja, zárkába vele!

Zárkába vele -harsogja az udvari nép!

Had, tudja meg ö is milyen,

ha szíve láncok közt, zárva

sínyli meg örökre,

hallgathat kínjának minden szavára.

Éljen az igazság!

Vesszen a király!

Vesszen a király!

Ablakokat már kinyitották, és a nép is így kiállt:

Vesszen a Király!

Vesszen a Király!

Bíboros int,

a nép elhallgat,

csend honol a palotában, és környékén,

és e szavakat mondja, hangosan:

Egy nemzet születik most újjá,

tiszta, s igaz király kerül uralomra,

ki népének igaz, szent utat megmutatja,

népét éhen halni, sosem hagyja.

Az, ég is megnyugszik lassan, elmúlt a vihar.

I Pétert, foglárok kísérik a börtöne felé.

Gonosz király néz, mert börtöne egy katlan.

Pokolnak bugyrában, ég el lassan,

s válik hamuvá csendben s halkan.

A nép őrjöng, és követeli az új Királyt.

Teremből előlép egy termetes alak, és int.

Nem recsegnek, a kin falak.

Köszöntöm a népet, és kirántja a kardját.

A Bíboros bemegy a terembe, és előhozza a koronát.

Bíboros emígy szól!

Az új KIRÁLY!

Itt az ÚJ Király!

Aba Sámuel a KIRÁLY!

Éljen, az új KIRÁLY!

Éljen, a Bölcs, és Igazságos KIRÁLY!

A nép hangos ujjongással, köszönti a KIRÁLYT.

Aba Sámuel fél térdre ereszkedik,

Meghajolt a Bíboros előtt,

Majd fejét felemeli, és ráhelyezik a koronát.

A nép őrjöng, és ünnepli a királyát.

Hátulról vágtat, egy lovas sereg,

És hullnak a fejek,

A testről, esnek le a fejek,

Így fogadja el az

ÚJ KIRÁLY A, NÉPET!

A teremben, lehajtott fejjel, az udvari nép,

halkan dicsőhiti az Új Királyt.

Éljen a Király!

Éljen a Király!

Hát ezt tudtam az írnok tollából ki csalogatni.

Érd. 2010. 02. 21.