Fegyver

 

XXI. rész.   – Károly emlékezik. -

 

A „gyógyszer” hatása, már kezd lassan elmúlni, ez már látszik Karcsin, lassan

ébredezik. Szemét kinyitja, homályosan lát. Kettős látása van. Fáj a feje.

Szemét becsukja, újával megsimítja, kicsit vár, majd újból kinyitja, most már jobb.

Tisztábban lát. Ágyán felül, körülnéz. Minden ismerős. Minden úgy van, ahogy berendezte a konténerét. Egy alak áll előtte.

-         Maga ki? – kérdezi az illetőt.

-         Én, az egyik őr vagyok, és magára vigyázok.

Az jó, csak vigyázzon rám, mert rám mindig vigyáztak, értékes ember vagyok. Mondja, mosolyogva. Feláll, a kávéfőző géphez megy, és kávét főz.

-         Maga is kér kávét.  – megkérdi az őrt.

-         Köszönöm elfogadom.

Kilép a konténer ajtaján, az ajtóból semmi ujjat nem fedez fel. Sétálni megy, az őr követi.

-         Tényleg vigyázz rám?

-         Mondtam – feleli az őr.

 

Lesétáltak az építkezésre, látta Kari, hogy a zsákok már nincsenek ott. Akkor, beugrott a tudatába, hogy mi történt vele, mikor megkérdezte. Kísérőjére néz.

Hiába, ő nem mond semmit, és még a szempillája se rezzen, mosoly sincs az arcán.

Bejárja ismét az építkezést. Úgy tesz, mintha ellenőrizné az építkezést, de szemeivel

Pásztázza a terep, hogy mi váltózott meg. Azt látja, hogy az egyik védőkorlát hiányzik, még nem csinálták meg. A tetőszerkezetet, a fedő cserepek egymásba illesztését, rendbe találta. Most büszke volt a munkásaira, hogy igen jó munkát

 végeztek, az irányítása alatt. Földszintre mennek. Kari itt lassabban sétál, és minden jobban szemre vételez. Keresi a lejáratott, de nem találja. Még egyszer megnézi, de még most sem találja a csapóajtót, pedig úgy emlékszik, hogy itt volt. Furcsa, mondja magába. Két napja, még itt volt. Kisétál az épületből, balra kanyarodik.

Őr megfogja a karját.

 

-         Arra nem lehet menni.

-         Miért? – kérdi Kari.

-         Őr, hírtelen rávágja, az még veszélyes terület. Még nincs teljesen, kész az oldalsó rész, veszélyes, higgye el.

-         Ha maga mondja, hiszek magának, csak ne szorítsa ennyire a karomat.

-         Bocsánat.- mondta az őr, és elengedte Károly karját.

 

Már esteledett. Vissza felé mentek. Konténerhez értek.

 

-         Még mindig vigyázz rám, és bejön velem?

-         Vigyázok, de nem megyek be magával, nyugodjon meg.

-         Már attól tartottam, hogy az ágyamat is meg kell osztanom Önnel.

      Mosolyog Károly.

-         Ott még nem tartunk. – feleli mosolygva, az őr.

Károly belép a konténerébe, megvacsorázik, bekapcsolja a televíziót. Megunta. Inkább olvass egy kicsit.  - evvel is frissíti az emlékező tehetségét, és az elméjét. – Leoltja a lámpát, és a sötétben elmélkedik, hogy mióta itt van mi történt vele. Próbálja a képeket összerakni.

 

-------------------folyt. köv.----------------