Majd jövök!

Már háromszor elszállt az írásom a Holdra! Valamiért a sors nem akarja, hogy blogom legyen!

József Attila egyik versében ezt írja:

"Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz,
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szívében néha elidőz
a tigris és a szelíd őz."

Soraimat tikon én is azoknak írom,
akik ismernek és szeretnek,
Egyúttal abban is bízom,
hogy akik nem ismernek és/vagy nem szeretnek,
miután olvasták írásaimat,
Vagy megnézték fotóimat,
megismernek,
és (talán egy kicsit)meg is szeretnek.

Valahol olvastam ezt is:

"Noch dazu: ellenségeimtől sem félek.
(Nekik sincs okuk félni tőlem immár.)"

     Kedves olvasó! Kicsit úgy érzem most magam, mint, amikor anno a gimiben beadtam az első fogalmazásomat az irodalom órán. Roppantul izgultam mi lesz az érdemjegy, amit az írásomra biggyeszt majd a kedves kis magyar tanárom, akit magunk közt csak úgy egyszerűen Mamának hívtunk. Első benyomásom az volt, hogy megkedvelt a koros hölgy…. Széles mosollyal nyugtázta füzetem átadásának rituális mozzanatát: „Látom szépen írsz! Remélhetőleg a tartalom is tükrözi majd a formát!” Na, gondoltam, most biztosan a szívébe loptam magam, és ha elolvassa majd a művem, amiről meg voltam győződve, hogy egy fenomenális, tapsviharra született alkotás, - mármint a tartalmát illetően - akkor sínen lesz az elkövetkező 4 évem nála. Hát nem így lett! Egy éktelen hármas mosolygott rám következő irodalom órán, amikor kezembe vettem újra a remekművet, és ez a bizarr középszerű randa kis szám szinte belesült mindörökre a fogalmazás füzetem ártatlan, szűz lapjaiba. Azt az érzést nem tudnám most
szavakba kovácsolni, mert az, hogy egy világ omlott bennem össze, az nem fejezi ki negyed részét annak az iszonyatos csalódásnak, amit a szívem mélyén éreztem…
  Ma már tudom, hogy nincs tökéletes írás, illetve valahol mindegyik az, hiszen, ha valaki értelmes mondatokba önti szívének akár keserű, akár vidám tartalmát, akkor már valakinek örömet, megnyugvást szerzett: saját magának… és ha ez még másoknak is tetszik, az az igazi boldogság... /egy része:-)
   Mindezt csupán azért meséltem el, mert az említett érzés nagyon sokszor visszaköszönt életem során, bár nem ez volt az első csalódás, mit átéltem, de mégis valahol legbelül, ha valami nem sikerül, akkor ez a történet villan át az agyamon… Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy akkor még egy egészen más világot próbáltunk építgetni.
   És tessék! (tudom és-sel mondatot nem kezdünk, de ugye a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket) A középszerű ember, hibáival, tévedéseivel együtt most előbukkan a semmiből, tollat ragad, a grafit helyett, mert meggyőződése, hogy ő is, mint bárki más a világon, a hatalmas élet tantermében ül, és jobb érdemjegyre vágyik. Megpróbálja elhitetni, hogy az a rengeteg megélt-átélt nap, amit a kegyes-kegyetlen élet ajándékba adott néki, nem volt hiábavaló, annak ellenére, hogy a jelen egy bizonytalan eredetű halálos koktél, ami hihetetlen töményre sikeredett.                                                                                                                          
  A múlt valami olyasmi álom, amit nem csupán álmodik az ember, hanem valójában át is élt….  Sokszor lejátszódnak bennem ma is kedves emlékű történetek, és néha oly erősen szeretnék visszaszaladni az összeomlott hídon, aminek már csak emléke köt össze a régmúlttal, és közben a nagy erőlködések közepett könnyeimmel telik meg a kiszáradt meder, ami fölött az említett híd átível. Valamiféle romantikus filmként, szívszorító halk zenével játszódik lelkem mozijában a film, amire néha beülök, és közben sírok és nevetek, mint a moziban…. Nagyon sokat kaptam a barátaimtól és az egész közvetlen környezetemtől, amiért hálával tartozom nekik.
     Ember vagyok, így én is rengeteget tévedek, rosszul látok dolgokat, és hibám is van szépszámmal.
     Feltett szándékom, hogy a papírra vetett betűimmel a hozzám hasonló sorsra jutott embereket szeretném egyszer, segíteni valamilyen formában, ha találnék támogatókat, mert ez idáig még nem sikerült sajnos. Fontosnak tartom, hogy szóljak erről, mielőtt még valaki megkövezne a bátor gondolatomért, hogy megmutatom másnak is emlékkönyvem féltett lapjait….
    Megpróbálom ezt az egész szörnyű betegséget érzékeltetni, ami kicsit korán és váratlanul jött, de a Parkinson helyett akár
más betegség is állhatna a kórlapomon, hiszen tudom, sajnos sok ember érez velem együtt hasonló bizonytalanságot széles e világon, de azt az egyet megtanultam, hogy feladni tényleg nem szabad! A verseim segítségével sikerült kiadni magamból a rossz érzéseket, s miután minden fránya gyomot kiöltem a lelkemből, már csak a szép egészséges magvak maradtak. Gondoltam akkor már azok se nézzenek rám árván, ezért
ezeket is igyekeztem papírra vetni, hátha egyszer még kihajtanak, és szép virágokká cseperedve, valakinek mosolyt csalnak az arcára, vagy mást nem is a termést begyűjtve, az érett gyümölcsöt majszolva érzik az ízt majd, mit én is élveztem a termőföldet gondozva.
Az írogatás fotózás és anno a rajzolás is talán azért nőtt a szívemhez már gyermekkoromban, mert ezen foglalatosságok is arra hivatottak, hogy a jelen világot, illetve annak a pillanatait megőrizzék
a maguk módján, hogy majd legyen miről írni később a hozzám hasonló naív embereknek, akik még hisznek a három "B"-en: barátság, boldogság, becsület.. a negyedik "B" itt a nevemben! 

Egy biztos, annyira tömény volt eddigi vidám életem, hogy sokszor már úgy érzem kb. 10 ember életét szabta rám a sors.

Bejártam a paradicsomot,
most a poklot járom,
jobb volt régen életem,
de a jelent sem bánom...

Ez van!

Ha valakit még netán érdekel itt:
http://www.benmar.gylcomp.hu/bemutatkozas.php
http://www.benmar.gylcomp.hu/versolvas.php?vers=Reszlet.txt
írok még pár dolgot szürke magamról.....

Na egyenlőre ennyi! Aíg nem leszek itt adig olvasgass bele a verskezdeményeimbe:
http://www.benmar.gylcomp.hu/versek.php

vagy nézegesd meg fotóimat:
http://www.benmar.gylcomp.hu/index1.php

Vagy egyszerűen olvasd el, amint megköszönöm azt, hogy elolvastad ezt a sok badarságot:
KÖSZÖNÖM!

Ennek tükrében olvassátok a verskezdeményeimet.... én a tiéteket olvasni fogom, és őszintén leírom, amit gondolok....

Üdv mindenkinek!

Ha nincs kedved írni, csak egy számot írj 1-től 5-ig, oszt majd összesítek, és, ha nem érem el a 2-eshez szükséges 65%-ot, akkor sajnos megbuktam, és törlöm a blogomat...