az utca

Az ismerős utca

Jó anyád, s apád  volt az utca

tanított, óvott, nevelt

lefeküdt lábad elé

s miközben sorsod

szürke vonalát húzta

vitt csalfa meseország felé,

melynek tündéri éneke

hívott, ölelt, csókolt

és te elszántan

konokul tapostad,

jó volt

hisz lábad alatt hevert

azt gondoltad

soha  nem kopik el, mert

nem hittél az okító szónak

mentél, szaladtál, elbújtál,

otthonodat szívedből kidobtad,

útszéli parkokba, padokba,

terekbe rejtetted lelkedet,

kutyák ugatták vissza

szíved távolból

visszapattanó dobbanásait,

és most itt állsz a kövön

nézed, csodálod, keresed

benne önmagad,

rajtad nehezedik

életed iszonyatos súlya,

ledobni nem mered

csak bámulsz a szürke útra,

minek végén hazug emberek

s a lámpák satnya fénye

próbálja imitálni a napot,

kopott markodban elsárgult

ódon újságpapír

gyűröd a múltad,

helyben topogsz az aszfalton

hallod?

a kicsi utca sír!