Bencze Attila blogja

A Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartott szakmai konferenciájának összegzése.

A középkor szellemiségével, a szerves társadalom előképével, - ahol az együttműködési modell eredményeként az emberek egymással és a természettel harmóniában élnek illetve dolgoznak - szembe kell állítanunk a modernitás koreszméjét. Úgy politikai, mint kulturális szinten érdemes tárgyalni e kettősség közötti ellentétet. Sőt időszerűnek is tartom, mivel a polgárosodás időszakát szemben a globális szocialista értékrendszerrel a tradicionalizmus hatotta át. A modernitás érték és eszmerendszerét metafizikai teóriák jellemzik, ami azt jelenti hogy a szellemiség feltételezhető fejlődése mögé bújva konstrukciókat állit föl. A modernitás szemszögéből a kockázati tényező épp olyan kiszámíthatatlan, mint a kockázati tényezőt létrehozó elmélet. Leegyszerűsítve a dolgot: a modernitás előre megtervezett irányvonalát követő emberből, vagy lesz valaki vagy nem. A moderitás alapszabálya pedig kötött. Addig próbálkozunk vele, amíg a tér, az idő illetve a rendszeresség összefolyásából, az adott irányvonalakat követve, pozitív töltésű megvalósíthatóság születik. E két társadalmi erővonalat a politikai palettákon észlelni lehet. A szocialisták holdudvara a modernitásra jellemző azonos gazdasági, erkölcsi és kulturális irányvonalat követ, mely meghatározott célként vetítődik át, minden általuk vezetett kulturális intézményre esetenként intézményrendszerre. Ez azt eredményezi, hogy az általuk elképzelt úton - megvalósíthatósági és kivitelezhetőségi rendszereket figyelmen kívül hagyva - próbálják érvényesíteni érdekeiket. Az effajta lépésekre, a jogrendszerből is ismert kettős kockázat elve a legtalálóbb kifejezés. De a modernitás eszmerendszerének merevsége azt eredményezi, hogy a múltba tekintés gazdag anyagát nem képes mérlegelni. Ahogy nem képes mérlegelni a félrelépések okát illetve okozatát. Ebből kifolyólag a történelem sodrásában már többször előfordult, hogy a tradcionalizmusból kikívánkozó kultúrák, a modernitás fellegvárából mindig alápottyantak a tradicionalizmus mocsarába, ahol ismételten újra kellett kezdeni a nemzeti együttműködés erődtemplomának építését. Megállapítást nyert, hogy úgy kulturális, gazdasági, szociális, mint politikai perifériákon egy alulról építkező társadalmat kell kialakítanunk. A modernitás eszmerendszere, a szocialistákkal csődöt mondott. A kettős kockázati tényező tekintetében most a rövidebb gyufát húzták és húzzuk mi is. Mindez a modernitással szükségszerűen együtt járó ateizmusnak köszönhető. A történelmet alapul véve: a neves francia gondolkodó, Voltaire, a késő köztársaság ateizmusát mérlegelve megállapította a modernitás lehetetlenségét. Ami magától értetődő, hiszen a modernitás követőinek kizárólagosan csak a szervezeti elvek léteznek, melyek valamely oknál fogva, a hitet és az egyházat is az alsó polcokon helyezik el. Más szóval, a modernitás a természetes fejlődés magasrendű eredményét megfosztja abszolút értékétől. Ebből kikövetkeztethető, hogy a válságállapotot kieszközölő bankok és multinacionális cégek spekulatív ténykedése, szembeállva a természetes fejlődéssel, szintén a modernitás eszmerendszerét követik. A kora középkor kutatásakor, az arab terjeszkedés megítélésében szintén a fent említett modernitás koncepcióját látjuk felderengeni. Ez a történelmi időszak ennek okán kapta a sötét középkor jelzőt. De ha már a középkornál tartunk, akkor érdemes egy pillantást vetni a tradicionalizmusra, mint eszmerendszerre. A tradicionista szemléletmód a tudatos emberi szemléletmódnak tulajdonit meghatározó szerepet. A magyar történelem folyamán sehol nem ütközik ki jobban ez az eszmerendszer, mint a polgárosodás időszakaiban. A tradicionalista ember önálló gondolkodásmódhoz és szerephez jut sorsa, nemzete, gazdasága illetve politikája tekintetében. A tradicionalista ember három fő dramaturgiai sémát mérlegel: a bibliai bűnbeesést, az összeesküvés elméleteket illetve a modern technikákkal szembeni bizalmatlanságot. Ennek következtében olyan alapkérdések fogalmazódnak meg a tradicionalista emberben, mint hogy: mi hozta a rosszat a történelembe, hogyan jutott ide és végül de nem utolsó sorban, miként segíthet önmagán. Ez a tradicionális szemléletmód majdnem teljességében kiérte végig történelmünk, gazdaságunk és kultúránk elmúlt egy évtizedét. Miután a tradicionalista ember gondolkodása eljut addig a pontig, hogy a problémák okozója azt őt körülvevő társadalom, olyan ésszerűen kötött szigorú szabályokat foganatosít meg, melyek a gazdaság fejlődését és a társadalmi rétegek kiegyensúlyozottságát garantálják. Ebből a megfontolásból eredően emeli Parnaszussi magaslatokra a nemzeti kulturális intézményeit, keresztényi szellemi kultúráját és nemzetközpontú politikát folytató, intézményrendszereit. Az utóbbi években ez szülte meg egy új államalapítás reflexióját, amelyből a konklúziókat levonva, a FIDESZ politikai előrelépését tekintetbe véve szükség van az kulturális és gazdasági stílusirányok átreformálására is. Henri Pirenne, Voltaire és Novák Előd tanulmányain kiindulva a szakmai konferencián, a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy reformeri szerepét jelentő kérdéskörök megvitatására került sor, a tradicionalizmus útján.

Bencze Attila költő, újságíró, a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy elnöke, a Határmenti Kulturális Civil Polgári Kör ügyvezető alelnöke