Csillag az égen, firka egy tenyérben

Ifjú közgazdász hallgató mivel üti agyon az időt, ha unatkozik órán? Verset ír, amíg vánszorog az óra mutatója. Ennek pedig egy eredménye van: újabb (cinikus?) gondolat-csapongás rímekbe szedve. ^.^

Piacon árulják ma az eszet,
jól jársz, ha azonnal megveszed!
Remek vásár, hát csak vigyük,
s amit készen elénk raknak, higgyük.
Hisz' nem lehet rossz, amit más talált ki,
ha a sok okos fogyasztó megveszi...

Nézd! Piacon árulják ma a szíveket,
jutányos áron van, ha most veszed!
Látod? Nem is olyan drága,
divatos, ha beteszed egy csinos búrába.
Érezned már nem is kell, csak őrzöd, míg élsz
e kettő helyett úgyis dönt majd a pénz.

[ Budapest, 2014. szeptember 25. ]

Különös dolog ez az ösztön, néha egyszerűen csak kikapcsolja az agyat és engedi, hogy a test arra tartson, amerre dolga van. Elmerülve a gondolatok közt, Budapest belvárosában járva a régi épületek tövében, apró utcákon, ahová senki más nem téved... Furcsa dolog egyszer csak arra eszmélni, hogy már rég nem tudod, merre jársz, sőt, tulajdonképpen azt sem, hogy merre indultál. Hatalmas kitérőt tenni az egyenes út helyett, hagyni, hogy a szemed a mállott festékkel felfújt falfirkák között megtalálja az önkifejezés nyomait, az út mellé ültetett, kiszáradt ágyásokban az apró, sárga virágokat...Különös érzés eltévedni és közben mégis tudni; jó helyen vagy.


Égbetörő házak, üres ablakok
Évek koptatta, néma alakok
Követem az utat, sehová se tartok
Kábult csendben rátok bámulok.

Szédül a fejem, mit keresek én itt?
A lámpa pislog... Tévútra mi vitt?
Egyszerű ámítás, mégis olyan meghitt
Ostoba fejjel űzni álmaid.

A szívem máshol jár, megkopik a szó,
Miért hamis az is, ami mindenkinek jó?
Ítél a világ - bolond csak az álmodó
A valóság olykor díszes koporsó.

Szeg benne a szabály, léc a törvény
A valóság súlya fojtó örvény.
Hallgatni és sodródni... Ez lenne az erény?

Eressz! Nem maradhatok!
Fejjel a falnak miért tartok?
Eressz! Túl konokok
Az álmaim, hogy bezárjatok!
Menni... Menni egyre,
Fogalmam sincs, hogy merre,
De mindig csak előre,
Egyszer csak célba érve.
Menni, az utat megtalálni,
Egy üres villamosra felszállni,
Kopott házak tövében várni,
A cél előtt tétován toporogni...

Menni! Repülni, zuhanni,
Önfeledten kacagni,
Egy üres ablakra bámulni,
Néha egy perce megállni.
Nevetni, félni, lépni,
Céltalanul szavakat írni.

Égbetörő házak, üres ablakok...
Hívjatok és elindulok.

[ Budapest, 2014. szeptember 22. ]