Toldi Gábor blogja

Együtt könnyebb,mert ketten vagyunk,

Egymásnak sokat adunk,

De te most mégis elzárkózol,

Mert szenved a lelked e világban,

Úgy érzed nem vagy hibátlan.

De miért kellene annak lenned?

Hiszen te is csak ember vagy,

Ki van hogy, hibázik,

Ha szíve, lelke nem virágzik,

csupán boldogságra vágyik,

Ahogy látom arcodat ez tisztán látszik,

Én olyan ember vagyok, ki érzésekkel nem játszik.

Amikor meghoztam a döntést, segítséget kérek,

Tudom hogy, akkor és ott egyedül nem sokat érek,

Meghallgatom a tanácsod, melytől magamhoz térek,

Ha kilépsz az életemből meghal bennem a lélek,

Te is lélek vagy, ki sok mindennel rendelkezik,

De most mégis az elméd,mely befolyásol,

Azt hiszed nem vagy jó e világon sem máshol

Miért nem engeded hogy segítsek?

Csupán csak a szívem szerint cselekszem,

Felettem is eljár az idő, hiszen én is öregszem,

Veled együtt a jóra törekszem

Ha veled vagyok oly szép minden,

Megváltozik testem, s lelkem,

Várom hogy veled töltsem minden percem,

Hiszen kéz a kézben könnyebb az élet,

Biztonságot,boldogságot nyújt számomra léted,

Elég csupán rád nézem, s te minden szavamat érted

Nem kell semmit mondanom te tudod mit érzek,

Mellettem vagy akkor is ha belül vérzek,

Lent vagyok a mélyben s te Felhúzol onnan,

Meg gyógyítod testem, lelkem,

Kérlek szépen maradj meg nekem.

Fagyos volt az éjjel,

Testem csak úgy tépte széjjel,

Ahogy hazafelé mentem.
Nem volt senki mellettem,
Csupán csak a hold látta léptem,

S azt hogy sokszor ránéztem.

Hogy miért néztem a holdra?

Ő is figyelt engem.

Talán még fogta is a kezem,

kedves volt tőle, hogy világított nekem,

Miközben éjjel hazafelé mentem.

A holdnak fényében biztonságra leltem,

Ahogy hegyeken völgyeken át keltem,

Hosszú volt az út amit megtettem.

Ami ételem volt azt is megettem,

Már csak ital volt táskámban,

Csupán csak annyi mint a cseresznye leve.

Jó lett volna ha megtalál egy teve,

Talán többre mentem volna vele.

hiszen a lábaimnak is fogyton volt  az ereje,

Úgy vánszorogtam akár egy élő halott,

Kit a világ magára hagyott.

Testem szinte jéggé fagyott,

Nem tudtam magamról ki is vagyok,

Láttam magam amint megfagyok.

De hiszen az utam végén jártam,

S még csak sehol nem is háltam.

Majdnem eljött a reggel,

Mikor hazaértem.

Sosem voltam még ennyire étlen,

De előbb forró teát kértem.

Mitől magamhoz tértem,

feltámadtam mint a táltos paripa,

Pedig nem volt nálam parittya.

De fenevadnak éreztem magam.

Úgy faltam mint egy állat,

Elém bárki ide állhat.

Lehet erős vagy gyenge.

Ha ránézek élni sem lesz kedve,

E hosszú, s  gyötrelmes út után, 

Erős lettem mint egy medve.