Toldi Gábor blogja
HumorHazafelé egy fagyos éjjelen
Fagyos volt az éjjel,
Testem csak úgy tépte széjjel,
Ahogy hazafelé mentem.
Nem volt senki mellettem,
Csupán csak a hold látta léptem,
S azt hogy sokszor ránéztem.
Hogy miért néztem a holdra?
Ő is figyelt engem.
Talán még fogta is a kezem,
kedves volt tőle, hogy világított nekem,
Miközben éjjel hazafelé mentem.
A holdnak fényében biztonságra leltem,
Ahogy hegyeken völgyeken át keltem,
Hosszú volt az út amit megtettem.
Ami ételem volt azt is megettem,
Már csak ital volt táskámban,
Csupán csak annyi mint a cseresznye leve.
Jó lett volna ha megtalál egy teve,
Talán többre mentem volna vele.
hiszen a lábaimnak is fogyton volt az ereje,
Úgy vánszorogtam akár egy élő halott,
Kit a világ magára hagyott.
Testem szinte jéggé fagyott,
Nem tudtam magamról ki is vagyok,
Láttam magam amint megfagyok.
De hiszen az utam végén jártam,
S még csak sehol nem is háltam.
Majdnem eljött a reggel,
Mikor hazaértem.
Sosem voltam még ennyire étlen,
De előbb forró teát kértem.
Mitől magamhoz tértem,
feltámadtam mint a táltos paripa,
Pedig nem volt nálam parittya.
De fenevadnak éreztem magam.
Úgy faltam mint egy állat,
Elém bárki ide állhat.
Lehet erős vagy gyenge.
Ha ránézek élni sem lesz kedve,
E hosszú, s gyötrelmes út után,
Erős lettem mint egy medve.