UazKopter

Beszállok a vasba,szemeim bedobott ablakok,

körülöttem ember szagban pácolódó alakok.

Amíg a világító arcokat elszínezi a kóma

a hallgató mélyben hálóját szövő szarkóma

kerekít le, véletlenszerűen néhány sorsot.

A Hasnyálmirigy naplót bújom, nem a Borsot.

Csuklyás izmaimban az eltűnt órák izzanak,

magzatpózban várom, a hírek hátha felizgatnak

a kaja-kóma közben.

Ezt most, kösz nem!

-egy ideig a sápadt szóvivőnek kéretlenül felelgetek,

aztán már csak némán, bambulom a fellegeket

az ablakon túl, majd elnyom az álom.          

Csatangolok pár órát valami elfeledett tájon,

aztán átkapcsol bennem a két állású kapcsoló,

és újra önmagam leszek, az örök kapkodó:

napról-napra a cirkadián körben üldözöm

önmagam és reggelente a tükörben üdvözlöm

ha még hasonlít arra akire emlékszem.

Rég elkerül a bűntudat, ha valahonnan elkésem,

fékez a metró, nem tudom milyen napszak van,

kihűlt kávét szürcsölök a meleg szarszagban

mint bármikor. Mint bármikor..