Filosz

Tronok73•  2015. december 9. 15:16

Pécsett jártam a szülő városomban...

Pécsről…

 

A Mecsek s az ország ajka, te vagy Pécs

Eretnekül gyöngyöző lankáiddal,

Futkosón szalad rajtad a Nap, s a Hold

A legszínesebb ős fantáziával.

 

Szépen kardozó zöld fenyvesek, szálfák

Habos, úti csermelyek lányos vize,

Viselik veled ezredévnyi sorsuk,

Míg neveden az első Isten hite.

 

Ódon szemelt falaid, s benne téglák

Védik a napi polgári dáridót,

Cúgos kocsmát, fortélyos kis étkezőt,

Miknek gőzeiben haza szállni jó.

 

A mandula illatú tereiden,

Mindig van bolond galambos maszkabál,

Táncot járva ül a vén kos s a diák,

S mind-mind másról, más ütemet kalapál.

 

Múlt villamosod egyik éle megvan,

Olykor-olykor magányában csilingel,

S már fordul szemközt a régi szedőre,

Egy rég álmában őrzött kis kilinccsel.

 

Török korod időtlen metszett testű,

Mesteri púpok, s az antik mészlekvár

Állogatták fel azt örök ifjúnak,

Mely jobb városi emberek fészke már.

 

Borod is van nap szúrta veres aszú,

Kényes, nyafka pincébe való dolmány,

Mulatni s temetni egyformán ivós,

Csak legjobbnak kinevezni koholmány.

 

De szerelmeid tán a friss gyermekek,

Kiket finom karú hintákon ringatsz,

Szagos húsalmákkal, égi fügékkel

Reggelente fára mászni Te hívatsz.

 

Mert szeretsz vadnak lenni, ám még jobban

Szelídnek, baráti nénének, bátynak,

Ki ott mosolyog minden almanachba,

Tetőtől-talpáig könnyesnek látszva.

Tronok73•  2015. november 15. 14:43

Apróbbak lettek a szavak...

Azon tűnődtem, hogy hová lettek a nagy szavak, a méretesre kiáltott igazságok és hogy azt kinek lenne a dolga erőltetni. Mert hangot a médiákban, a rég kifundált ortodoxiákon kívül nem hallani, nincs értelmi "lázadás", aminek ereje lenne. Hol van a költő nemzedék, aki szabad szájjal harsogja az ellent, no nem a politikait, hanem a fundamentálisan igazat, az emberit. Mindig is ez volt a dolga, ha béke volt háborút kiáltott mit meg kellett vívni a szabadságért, s békét szólt a háborúban, mi értelmetlen volt. Ma hol vannak ők? És hol vannak a szavak? Születnek versek ezer, sőt millió számra, de vajon tényleg versek születnek? Melyek bele-bele marnak a szó erejével a világ rejtett fehér üstökébe és rohanóknak megájt parancsolnak, hogy állj, olvass és tanulj. Ha születnek is, mert mért ne születhetnének, akkor sajnos nem jut el a társadalmi nagy fülkagylóba. Hol a probléma? Talán az információs csatornák polarizációja okozza, és túl sok csatorna ontja szóban és írásban a töménytelen, szinte embertelen mennyiségű irreleváns információt az emberekre vagy a nyitottsággal lenne probléma, nem tudom. Egyet viszont látok, hogy a mély szavaknak nincsen belülről megélt, társadalmi méretű respektje...ahogy követni való író sem mutatkozik a nemzet egén, aki tiszta eszményével és bárdos karakterisztikájával feltámaszthatná a valódi értelmiséget a haláltáncából. Hol vagytok, költők s merre a szavatok...

Tronok73•  2015. november 13. 08:54

Fák a Normafán...

A minap egy ötlettől vezérelve felmentem a Normafához keresni valamit, egy eseményt, egy élményt, ami távolról megszólított idebenn. Az elején céltalanul bolyongtam a kirakott kavics ösvényeken, bújtam a táj egyre szárazabb báját s hagytam, hogy felszívjon testestül és lelkestül magába és jól megforgasson. De sem az Erzsébet kilátó deli tornyosulása, sem a mélység kitárulkozása, nem kerített hatalmába ezúttal, hát folytattam az erdei kódorgást. Aztán egy gondolat kezdett fel-feltűnni el nem múló eréjjel, hogy a fák mivégre léteznek? Hosszan, amolyan éber nyitott meditációba igyekeztem belevonódni a fák szörnyű, otromba és szikár testébe s velük álldigálni az ég alatt. Kerestem a létezésük okát, a téli kopaszságuk eredőjét, hogy a levél minek is ezeknek a behemótoknak, hisz most is remekül méregetik a világot és a sétálókat. Ahogy figyelmeztem őket, egyszer csak azaz érzésem támadt, mintha ezernyi kis "púp" folyvást az ég felé nyújtozkodna, jobban mondva annak is legfőbb emanációja irányába, nevezetesen a Nap felé. Ekkor megcsendült a "szokásos" filozófiai hangom és azt intonálta felém, hogy hé, ezek az ágak, a szellemtől vezérelve, amely még öntudatlanságba fekszik eme sűrű anyagi burokban, a "belső" vágyakozására hallgatva, el szeretne jutni, csatlakozni szeretne a "nagy" szellemmel. Ezért a határozott felfelé törő direktíva, ami életüket a magasságba tartja minduntalan és lobogva tartja az üsszes szabad ujját az égre. Akár a gigászi markok, mik kapni akarnak valamit a legjobból, a legjobbtól. Mert az ő tudatuk, csak annyi, hogy képesek erőnek erejével vágyakozni és azt egy életté materializálni a durva fizikai anyagba. Hiszen a szellem mindig is keresi az övéit, a "mezteleneket", akik szabadon lebeghetnek a végtelen űr egén. Nem tudtam eldönteni melyikünk a szerencsésebb ők vagy mi, mert a fák ebben az inkarnációjukban nem érhetik el a céljaikat, ám a kitartásuk szüntelen, egyhegyűen fókuszált annyira, amennyire csak a vágy vágyhat valamire. Az ember pedig elérhetné amit akara, ha a megfelelő irányú vágyakozása a töretlenség állapotába érekezhetne meg, ám ezt nem teszi meg. Mit nem adának a fák a mi törékeny testünkért, ami a bennük élő kitartással hamar szellemmé válna...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom