Filosz

Pécsről…

A Mecsek s az ország ajka, te vagy Pécs

Eretnekül gyöngyöző lankáiddal,

Futkosón szalad rajtad a Nap, s a Hold

A legszínesebb ős fantáziával.

Szépen kardozó zöld fenyvesek, szálfák

Habos, úti csermelyek lányos vize,

Viselik veled ezredévnyi sorsuk,

Míg neveden az első Isten hite.

Ódon szemelt falaid, s benne téglák

Védik a napi polgári dáridót,

Cúgos kocsmát, fortélyos kis étkezőt,

Miknek gőzeiben haza szállni jó.

A mandula illatú tereiden,

Mindig van bolond galambos maszkabál,

Táncot járva ül a vén kos s a diák,

S mind-mind másról, más ütemet kalapál.

Múlt villamosod egyik éle megvan,

Olykor-olykor magányában csilingel,

S már fordul szemközt a régi szedőre,

Egy rég álmában őrzött kis kilinccsel.

Török korod időtlen metszett testű,

Mesteri púpok, s az antik mészlekvár

Állogatták fel azt örök ifjúnak,

Mely jobb városi emberek fészke már.

Borod is van nap szúrta veres aszú,

Kényes, nyafka pincébe való dolmány,

Mulatni s temetni egyformán ivós,

Csak legjobbnak kinevezni koholmány.

De szerelmeid tán a friss gyermekek,

Kiket finom karú hintákon ringatsz,

Szagos húsalmákkal, égi fügékkel

Reggelente fára mászni Te hívatsz.

Mert szeretsz vadnak lenni, ám még jobban

Szelídnek, baráti nénének, bátynak,

Ki ott mosolyog minden almanachba,

Tetőtől-talpáig könnyesnek látszva.