Szonett szárnypróbálgatások

Húz be a levegő az ajtó alatt.

Olyan erős, néha a csillár is leng.

Fázom, cserepes ajkam fölfakadt,

és a szél egyre csak vadabbul zeng.

Vihar tombol a repedt üvegen túl,

de azon belül sincsen sohasem csend.

Bennem a harag túl gyorsan kigyúl,

te meg rám oly hamar emelsz kezet.

Esőben ázni nem lehet örökké!

Takarj be hát puha, rögös földdel,

hadd melegedjen végre át lelkem.

Vagy váljunk együtt üstökösökké,

nem törődve az alkonyi köddel,

s éjjelünkben talán újra fény terem.