Shipak blogja

Összeillünk.
Összesímulunk.
Mint két kanál a fiókban.

Amikor elmész, és még itt lebeg illatod, lényed árnyéklenyomata körülöttem van,
újra átélek pillanatokat, mint mozifilmet sokszor visszapörgetem, csak hogy újra érezzelek.

Soha nem éreztem magaménak.
Ahogy, a karácsonyt sem,
már régóta.

Tagadom, hogy alkalmat,
s napját kell keresni,
mikor is kellene szeretni.

Adom a szívem, s rád öntöm
minden hevét, szerelmét,
mely e percben is száll feléd.

S ha ígérném, hogy ma odamegyek?
Kinyújtanád e végre kezed?
Engednéd e, hogy eléd álljak,
kővé száradt szívem kitárjam?

Emlékeznel e arra a szóra?
Mely sosem hagyta el ajkad.
Emlékeznél e újra a vágyra?
Mennyire vágytál szabadságra.

Adni akartam, tenni érted,
Balga voltam, szerelmes.
és kiderült ha érted élek
Még a boldogság is rettenetes!

Ülök az asztalnál, csöndben,

csak nézek a pohár fenekére.

Ittam, nem is egyet,

az egészségedre.

Nézem a nyugati csillagokat,

melyek feletted ragyognak.

Számolom a napokat,

mióta is nem láttalak?