Látom az öregséget.

Oly némán látom az öregséget
meggyötrik az évek ,bűnök tova tűnnek
a reménység meghitt órái jönnek.

A test kivan szolgálva elmúlás
köszönt be, midőn porszemek
gördülnek , vesznek feledésbe.

Szemek tekintete mit rejt, bűvös látványa
álarctól levetett feslett homálya
vértől vörös tested izzó fáklya.

Remegő kezek mit meg adtak érted
védtek, simogattak , kényeztettek téged
kenyért raktak a meg kopott asztalra végleg.

Megfáradt szép idő emléke
nyugtató ként hat szívemre
felüdülést hoz hátralévő életembe.

Homokszemként tűnök el, az élet sűrűjében
a szél ide oda lökdös,kóborol s elenged
messze viszi a földtől ,megfáradt lelkemet.