Rika

Ha testedben nagyot dobban a szív,
Ha lelked minden éjjel táncba hív,
Ha a szerelem neked édes gyötrelem,
Hát jöjj most és könnyezz velem.

Sírassunk együtt virradó hajnalokat,
A lassan múló keserédes nappalokat,
Az éjre egy könycseppet hagyj csupán,
Simítsd rá ajkamra lágyan és puhán.

Könnyed legyen sós akár a tenger,
Szerelmed sziget hol partot ér az ember,
Érintésedben a vágy tüze égjen,
Legyen a csókod bűbájos mérgem.

Látod kincsem fátyolos a szemem,
Létezel s én érted létezem,
Álomból valóság, könnyből szerelem,
Látod? Ez mind te vagy nekem...

Kioltanám szívem ha lehetne,
És úgy néznék két szemedbe.
Ha tehetném eldobnám lelkem,
Üres bábú maradna a testem.

Tudom közönyöd álruha,
Egy színházi darabba
Átokkal vert kellék.
Meddig viseled még?

Színfalaink mögött,
Néma falak között,
Hol senki se lát,
Tépd le maskarád.

Csak percekre talán,
S ha szíved megtalál,
Álarcok ne rejtsenek,
Engedd hogy szeresselek.

Sorsom ismerős ismeretlen,
Mélybe taszít s égbe emel,
Őröl, de fel nem emészt,
Úttalan csapda az egész.

Olykor magához int szemével,
Majd eltaszít két kezével.
Csókot lehel homlokomra,
S letaszít a mély pokolba.

Az angyal ki vigyáz reám,
S meghallja könnyes imám,
Nem érti tán mért könnyezem,
S mért fátyolos a szemem.

Ember volnék sajgó szívvel,
Te angyal mennyei hittel,
Én hited előtt leborulok,
S fogadd el, ember vagyok.

Ha a bánat szorítja lelkem,
Csak csöndben fogd a kezem.
Ha szívembe hiányérzet mar,
Szólj hozzá, mást nem akar.

Egyetlen szót súgj csupán,
Lágyan ejtsd ki és puhán.
Hiányzol! Ennyit mondj nekem,
S fogd a kezem míg csak lehet.

Sors rágta őrült időm,
Légy te most hírvivőm.
Szárnyalj oh gondolat,
Repítsd el szavamat.

Szavam kimondhatatlan,
Égő lelkem nyughatatlan.
Drága idő, kedves barát,
Egy érzést vigyél hát.

Öleld át azt az angyalt,
Kinek szívében ott a hajnal,
Melengesd didergő lelkét,
Óvd meg fáradt földi testét.

Csöndben öleld s lágyan,
Érezzen egy forró vágyat,
Ha kéredzne ne szólj semmit,
Csodás időm tégy meg ennyit.

Bomlott elmém sírkövére írok,
Az égre vérkönnyekkel sírok.
Gyötrő sors kínozz, nem érdekel,
Én várok rá, amíg csak kell.

Hogy is mondhatnám el mit érzek,
Csöndes magányban ülök az éjben,
Lágy dallam a szívemig hatol,
Talán te is hallod valahol.

Átjár a pillanat ha rád gondolok,
Tombol az érzés ha melletted vagyok.
Ha elhagy a józanész ne ítélj el érte,
Lelkem parancsa, szívem akarta, ő kérte.

Vágysóhajommal párnádat markolom,
Bár itt lennél, szertném, akarom.
Sírni nem lehet, várni várhatok,
Míg édes mosolyod újra láthatom.

Reggelente mosolyoddal kel a nap.
Utolsó szavaddal búcsúzik az éj.
Ha lelked ringat könnyű álom vár,
Eljön a hajnal és álmodom tovább.