A Rózsafa álma

Tavasszal a rózsafa csodás madárcsicsergésre ébredt téli álmából. Boldogan sütkérezett a napfényben, vagy itta a tavaszi eső finom cseppjeit.

Hamarosan kipattantak első rügyecskéi, és növekedni kezdtek friss hajtásai. A kertben élő feketerigó is megcsodálta fényes leveleit. Májusban pedig az első bimbócskák is kifakadtak, feltárva gyönyörű szirmait. Csodálatos illattal árasztotta el a kertet. A cinkék a szomszédos fán lévő madáretetőről gyönyörködtek a színpompás látványban. A rózsafa nagyon büszke volt magára, mégis nagyokat sóhajtozott. Ábrándozott magában, amit a gyenge nyári szellő nem bírt megállni szó nélkül.

-          Mondd csak, te rózsafa! Miért búslakodsz, hiszen a legszebb virágaid neked vannak a kertben. Még a szomszéd udvarán sem láttam hasonlót.

-          Az a baj, hogy elhervad, és lehullik minden szirmom hamarosan. Akkor csak zöld leszek, mint bármelyik fa. Bárcsak sose hervadnának el a virágaim!

-          Ne beszélj butaságokat! Messze még a tél, újra kinyílnak még a virágaid.

Így is lett. A virágok elhervadtak, de helyükben újabb hajtások növekedtek, és még szebb rózsákat neveltek. Ideális volt az időjárás, nem szomjazott a rózsafa, és déli napsugár sem szárította rozsdásra a szirmokat. Ismét rózsaillat lengedezte be a kertet. A feketerigó megdicsérte pompázó kelyheit, és a kert királynőjének nevezte.

Ennek nagyon örült a rózsafa, és elhatározta, hogy az idén nem fog téli álmot aludni. Boldogságában addig nyújtózkodott, míg harmadszor is kivirágzott, pedig már nagyon közeledett az ősz. A szorgalmas méhek még begyűjtötték róla a virágport, nehogy kárba vesszen. A rózsafa büszkén fogadta látogatóit, és szívesen adta át az apró népnek a nektárját. Elmondta nekik, hogy bizony nem fog téli álmot aludni. A méhek megmosolyogták, de nem szóltak semmit. Nem akarták a kedves rózsafát megbántani, hiszen olyan különlegesen finom a rózsa virágpora.

Nappal még sütött egy kicsit a napocska, de éjszaka már csipkedte a dér a leveleit. A rózsafa egyre álmosabb lett. Az őszi szél is erőszakosabb volt, minden ágát megtépázta, de nem sikerült letépni a rózsaszirmokat, erősen kapaszkodtak a levélcsészéjükbe. Azután olyan hirtelen jött a fagy, hogy a csodás rózsák a szárukon fagytak jéggé. Olyan gyönyörű kristályos kelyhek díszítették a rózsafát, mintha csillogó gyémántból lettek volna. De ő már semmit nem érzékelt ebből. Éppen azt álmodta, hogy nem hervadtak el a virágai, és ő a kert királynője, gyémánt koronával a fején.

 

                                                                                                       Hallható az Irodalmi Rádió által készített Mese CD-n Lőrincz Dalma előadásában.

Hajdu Mária