Marcsy meséi

Gyerekeknek
Marcsy•  2019. január 9. 18:46

A Rózsafa álma

Tavasszal a rózsafa csodás madárcsicsergésre ébredt téli álmából. Boldogan sütkérezett a napfényben, vagy itta a tavaszi eső finom cseppjeit.

Hamarosan kipattantak első rügyecskéi, és növekedni kezdtek friss hajtásai. A kertben élő feketerigó is megcsodálta fényes leveleit. Májusban pedig az első bimbócskák is kifakadtak, feltárva gyönyörű szirmait. Csodálatos illattal árasztotta el a kertet. A cinkék a szomszédos fán lévő madáretetőről gyönyörködtek a színpompás látványban. A rózsafa nagyon büszke volt magára, mégis nagyokat sóhajtozott. Ábrándozott magában, amit a gyenge nyári szellő nem bírt megállni szó nélkül.

-          Mondd csak, te rózsafa! Miért búslakodsz, hiszen a legszebb virágaid neked vannak a kertben. Még a szomszéd udvarán sem láttam hasonlót.

-          Az a baj, hogy elhervad, és lehullik minden szirmom hamarosan. Akkor csak zöld leszek, mint bármelyik fa. Bárcsak sose hervadnának el a virágaim!

-          Ne beszélj butaságokat! Messze még a tél, újra kinyílnak még a virágaid.

Így is lett. A virágok elhervadtak, de helyükben újabb hajtások növekedtek, és még szebb rózsákat neveltek. Ideális volt az időjárás, nem szomjazott a rózsafa, és déli napsugár sem szárította rozsdásra a szirmokat. Ismét rózsaillat lengedezte be a kertet. A feketerigó megdicsérte pompázó kelyheit, és a kert királynőjének nevezte.

Ennek nagyon örült a rózsafa, és elhatározta, hogy az idén nem fog téli álmot aludni. Boldogságában addig nyújtózkodott, míg harmadszor is kivirágzott, pedig már nagyon közeledett az ősz. A szorgalmas méhek még begyűjtötték róla a virágport, nehogy kárba vesszen. A rózsafa büszkén fogadta látogatóit, és szívesen adta át az apró népnek a nektárját. Elmondta nekik, hogy bizony nem fog téli álmot aludni. A méhek megmosolyogták, de nem szóltak semmit. Nem akarták a kedves rózsafát megbántani, hiszen olyan különlegesen finom a rózsa virágpora.

Nappal még sütött egy kicsit a napocska, de éjszaka már csipkedte a dér a leveleit. A rózsafa egyre álmosabb lett. Az őszi szél is erőszakosabb volt, minden ágát megtépázta, de nem sikerült letépni a rózsaszirmokat, erősen kapaszkodtak a levélcsészéjükbe. Azután olyan hirtelen jött a fagy, hogy a csodás rózsák a szárukon fagytak jéggé. Olyan gyönyörű kristályos kelyhek díszítették a rózsafát, mintha csillogó gyémántból lettek volna. De ő már semmit nem érzékelt ebből. Éppen azt álmodta, hogy nem hervadtak el a virágai, és ő a kert királynője, gyémánt koronával a fején.

 

                                                                                                       Hallható az Irodalmi Rádió által készített Mese CD-n Lőrincz Dalma előadásában.

Hajdu Mária

Marcsy•  2018. október 19. 13:51

Az első hó

Mikor Hóanyó kitette a felhők feletti háza teraszára a dunnáját szellőzni, még a reggeli Napocska is ránevetett. Boldogan cirógatta meg az arcát régi barátnőjének. Hóanyó mosolyogva rázogatta fel a dunnát, és a tájra hullani kezdett az első hó. Így kezdődött eddig minden évben a tél.

De ebben az évben, hiába várta minden gyermek és felnőtt a hóesést. A Mikulásnak is homokfutóval kellett közlekedni a szánja helyett. A rénszarvasok nagyot néztek, mikor befogták őket a feldíszített kocsi elé. A Mikulásnak nem volt választása, időben kellett megérkezni a gyermekekhez az egész világon. Kénytelen volt elindulni. Azért meghagyta a koboldoknak, hogy járjanak utána, mi történhetett az idős hótündérrel.

Máté kobold el is indult, hogy meglátogassa Hóanyót, kicsi házikójában a felhők felett. Nem volt könnyű dolga, mert Északiszél, mint egy házőrző, úgy védte a területét. Máténak szorosan a fejére kellett húznia a koboldsapkát, nehogy lekapja haragjában. Nagy nehezen felért a legmagasabban úszó felhők fölé, és megpillantotta a csillogó, takaros, hófehér házat. Mit házat! Inkább egy aprócska palotát! Hófehéren szikrázott a ráeső fénytől a csodálatos jégdíszítés. Ahogy közelebb lépett, benézett az ablakon, és látta, hogy nagy a baj.

Hóanyó az ágyában feküdt, és egészen vörösre duzzadt az orra. Gyönyörű, máskor égszínű szeme megfakulva, könnyekben ázott. Időnként pedig görcsös köhögési rohamok kínozták. Felkelni sem bírt a gyengeségtől. Szája kiszáradt, karja erőtlenül hevert a beteg teste mellett.

Máté kobold azonnal hideg borogatást tett a homlokára és a csuklójára. Feltett egy nagy adag teát is, a mézet előkereste a szekrényből. Még jó, hogy ősszel megajándékozta vele Hóanyót. Egész éjjel, és még másnap is vele maradt, hogy beadja neki a mézet és a lázcsillapítót. Nappal már egy kicsit jobban érezte magát, de éjszakára ismét belázasodott.

Így nem is csoda, hogy nem esett le az első hó! Ilyen betegen az öreg tündérnek volt szüksége a dunnára. Mert úgy reszketett szegény, mint a nyárfalevél a szélben.

A gondoskodásnak meg lett az eredménye. Harmadnapra teljesen elmúlt a torkából a gyulladás, és a láza is lement. Fel tudott már kelni, de gyenge volt még egy kicsit. A Napocska boldogan üdvözölte reggel, és megsimogatta az arcát. Hóanyó pedig felrázta a dunnáját, és eleredt az első hó!

Még szerencse, hogy Mikulás is hazaért már a hosszú útjáról.


2009. december 14.

Hajdu Mária

 

Marcsy•  2018. szeptember 10. 15:07

Hajnalpír

 Lustálkodik a Napocska. Úgy gondolja, nem kell még felkelni, hiszen vasárnap van. Ilyenkor mindenki tovább alszik egy kicsit. Ő is ráér még felkelni.

A csillagok az égen a fáradtságtól már csak pislognak. Teljesen kimerültek, nem tudnak ragyogni. A Hold is nyugodni készül, betakarózott egy puha felhővel, és nagyokat ásítozik. Csak arra vár, hogy az égbolt alját pirosra fesse a felkelő Nap. De nem látott semmit. Úgy látszik, elfelejtette felhúzni a vekkerét. Gondolta mérgesen és lerúgta magáról a felhőtakarót. A sápadozó csillagokat elküldte aludni, és megpróbált teljes fényével világítani a Nap helyett. Már régen fel kellett volna ébrednie, zsörtölődött magában. Kiáltott egy nagyot, hátha felébred. De nem történt semmi, és nagyon elszontyolodott.

Mindezt látták és hallották az állatok. Elhatározták, hogy valahogy segítenek. Összecsődültek a baromfiudvar lakói és próbálgatták, hogy melyikük tud hangosabbat kiáltani. Nagy volt a hangzavar, de a Kakast senki sem tudta túl kiabálni. Az ő kukorékolása volt a leghangosabb. Megkérték a többiek, hogy addig kukorékoljon, amíg fel nem kelti a Napot.

A kakas felült a tyúkól tetejére, kidüllesztette a mellét, és három kukorékolás után elkezdett piroslani az ég alja. Jelezve, hogy a Napocska felkelni készül. Azóta a büszke kakas legalább addig kukorékol a biztonság kedvéért, amíg az ég alján meg nem jelenik a hajnalpír.

 

Hajdu Mária

2008.

megjelent a holnapmagazin.hu-n

Marcsy•  2018. augusztus 24. 14:24

Kutyavilág

Avagy a „Kivert kutya”

 

            Az Öreg kutya mellé hozott egy kis fekete gombócot a gyerekek apja. Legalábbis úgy nézett ki az a kicsi, ijedt szemű kutya, mint egy kis gombóc. Azonnal rá is ragadt ez a név.

Nagyon kicsi volt még, nem régen választották el az anyjától. Úgy félt, hogy remegett, és amikor az Öreg megszaglászta, azonnal a kőre pisilt.

-          Na ne, te kis Gombóc! Hát nem tudod mi a rend? Csak a kertben lehet vizelni, nem a lakásban! Na gyere, ki kell mennünk, nem szoktak beengedni. A kutyának kint a helye!

Gombóc követte az öreget, és kíváncsian kérdezgette mindenféléről:

-          Te, hogy kerültél ide? Vagy itt laktál mindig? „Ezek”, jó emberek? Kapunk vacsorát, mert már majd éhen halok!

Egyszerre annyi kérdést tett fel, hogy meg sem lehetett jegyezni. Az Öreg megnyugtatta, nem soká lesz vacsora, de ne legyen falánk, mert azt a gazda nem szereti. Ne is ugráljon fel, várja meg szépen, amíg kiszedik az ételt a táljába. Hamarosan valóban megjelent a gazda, egy vadonatúj kutyatállal a kezében.

-          Ez a tiéd Gombóc!

Miután megtöltötte étellel a tálat, az Öregnek is kiporciózta a részét. Megvakargatta a feje búbját.

-          Egyél Öreg, jó étvágyat! Vizet is hozok azonnal.

A két kutya jól belakott és a gazda a vizet is kihozta. Így szólt:

      -  Na  Öreg, mit szólsz ehhez a kis Gombóchoz? Ugye, milyen aranyos? Kérlek vigyázz rá és tanítgasd te is. Okos kis kutya legyen belőle.

Míg beszélt, megpaskolta az Öreg fejét.  A kutya farkcsóválva a bejáratig kísérte a gazdáját. Este behúzódott a kutyaházba és hívta Gombócot is, hogy aludjanak egy kicsit, mert hosszú az éjszakai szolgálat.

-          Mi az a szolgálat? – Kérdezte Gombóc.

-          Vigyázni kell a házra, a kertre, a gazdára. Megugatjuk az utcán közlekedőket, kizavarjuk a macskákat, ha bejönnek a kerítésen belülre. Elriasztunk mindent és mindenkit, aki a gazdát zavarhatja. De most álmos vagyok!  

Szundikálni kezdett, de a kicsi tovább kérdezgette.

-          Téged is kis korodban hoztak ide? – Morgott egyet az Öreg, de azért elkezdett mesélni:

-          Nem! Volt egy kisfiú, aki a gazdám volt kölyök koromban. Neki vettek ajándékba.

-          Mi az, az ajándék? – Szólt közbe Gombóc.

-          Ha mindig közbeszólsz, akkor nem mondom el!

-          Jó, nem kérdezlek, csak mesélj, kérlek!

-          A kisgazdám eleinte nagyon sokat játszott velem. Állandóan együtt voltunk. Azután kicsit megnőttem, ő iskolába kezdett járni és tanult sokat. A játék már nem volt neki olyan érdekes. Sokat voltam egyedül, és az is előfordult, hogy elfelejtett enni és inni adni. Nem is vitt magával sehová. Az udvarra is alig jött ki, az anyukája adott enni mindennap. Ő már arra sem ért rá. Így teltek, múltak a napok, az évek. A fiúból felnőtt lett, én sem lettem fiatalabb. Egy napon az édesanyja, aki gondoskodott rólam, meghalt. A fiú így szólt hozzám: Na gyere Öreg!

– Betessékelt az autójába és elindultunk. Én nagyon boldog voltam, hogy újra vele lehetek. Sokáig mentünk, azután egy erdőn átvezető úton megálltunk. Újra azt mondta nekem: Na gyere Öreg!  Én mentem, kiszálltam az autóból, ő levette a nyakörvemet. Csodálkoztam nagyon, de nem bántam, úgyis örökké viszketett a nyakam tőle. Azután beült az autójába és elhajtott. Én meg csak álltam, mint a sóbálvány! Kitett kutya lettem! Hontalan és gazdátlan! Jó nagy pofára esés volt! Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok! Először elkezdtem futni abba az irányba, amerre elhajtott, hátha tévedés. Hátha visszajön, vagy utolérem. Azután jött egy nagy kamion, majdnem elütött! A szele úgy megcsapott, hogy beestem az árokba! Sántikálva tápászkodtam fel, de minden fénytől féltem ezután. Ahogy sötétedett, még a fák is ijesztőek voltak az út mentén. Éjszaka meg egy rókával akaszkodtam össze. Vacsora nélkül tettek ki, és már majd éhen haltam. Találtam egy döglött verebet, elcsapta egy autó. Már majdnem bekaptam, amikor jött a ravaszdi. Úgy rám támadt, valami idegen nyelven üvöltözött, én meg elszaladtam. Később megértettem a rókát, napokon át nem találtam semmi ennivalót. Pocsolyavizet ittam és reménykedtem, hátha visszajön a fiú. De nem jött. Csak az arra járó autók dudáltak rám. Aztán nem emlékszem. Közeledett egy fény, de nem ért oda. Legalábbis már nem érzékeltem A mostani gazda volt. Szerencsére hazahozott. Hálás vagyok neki. Meggyógyított és befogadott.  Nehogy azt hidd, hogy mindenki ilyen szerencsés! Láttam én éhen halt kóbor kutyát. Olyat is, akit elütött a kamion. Nem is lehetett látni rajta, hogy valaha kutya volt.  Brrr....,  de szörnyű volt! Ne félj ez jó ember. Nem fog megunni és kitenni az út szélére! Örülj, hogy ide kerültél! De most már aludj! Hosszú az éjszakai szolgálat!  

Marcsy•  2018. augusztus 24. 14:16

Tavaszi Szellő

 Micsoda széles, jó kedve lett a Szélnek, amikor megszületett a pöttöm kisfia! Örömében az utcán rohangált és minden fát, bokrot körül ölelt! Minden ablakon bekiabált, hogy:

-          Fiam született!

Felborogatta a kukákat, ledobált egy-két cserepet a tetőről, és egy járókelő fejéről lekapta a kalapját és azt görgette a járdán. Az emberek hangosan kacagtak a Szél huncutságán.

A kisfiát Tavasz Szellőnek nevezték el. Ahol megjelent, kivirágzott a rét, kirügyeztek a fák és még az öreg Nap is mosolygott rá. Nagyon vidám és csendes gyerek volt, alig lehetett hallani a hangját. Néha-néha sóhajtott egyet, de azt is csak jókedvében tette. Nagyokat szaladgált a mezőn, imádta a frissen nyílt virágok illatát. Vitt is haza jócskán belőle az édesanyjának. Ahogy telt az idő, a kis Szellő cseperedni kezdett. A tavaszt lassan felváltotta a nyár, és egyre melegebb lett. Eleinte csak a tó vizét borzolgatta, és a halakat ijesztgette a kis kamasz. Később már a parti fákat is megtépázta. Egy alkalommal olyan szenvedélyesen ölelgette meg a parton álló fűzfát, hogy az szegény kettéhasadt, és recsegve roskadt rá a mellette álló házra. Időnként a felhőket is úgy megkergette, hogy azok ijedten szórták le a földekre a keservesen összegyűjtött csapadékot, jégeső formájában. Csak úgy kopogott a tetőkön és az udvarokon. Lapáttal lehetett összeszedni. A gazdák szidták is, mert a termést mind elverte. Erre ő továbbfújta a felhőket, mintha ezzel rendben is volna a dolog, és ahogy rámosolygott a Nap, már le is csendesedett.

A forró nyár után lassan ballagott az ősz. A Szellő is megváltozott: felnőtt és már ő volt a Szél. Fakó, szürke, fénytelen napok következtek. Hamar elfáradt már, nem volt kedve játszadozni. Csendes esők jöttek, időnként felkorbácsolta a vizet, de hamar lecsendesedett. A fákat lassan levetkőztette, hagyta őket mély álomba merülni.

Egyik reggel nagyon elcsodálkozott: szürke volt minden, ködös és nehéz a levegő. Dideregve kavargatta azt a néhány hópelyhet, ami mutatóba hullott. Szépen, lassan felemelkedett a köd fölé, és elámult a szépségen, amit maga alatt látott.

-          Talán esküvőre készülnek?- Gondolta.

Minden fa és bokor zúzmarába öltözve, gazdagon feldíszítve. Ilyen szépet még sose látott! Ahogy feljött a Nap, mint megannyi gyémánt szikrázott a fényben. Csodálatos látvány volt! Elmosolyodott, és azt gondolta magában, ha megszületik a kisfia, majd megmutatja neki ezt a gyönyörű látványt.

Elfáradt és elszunyókált egy kicsit. Álmában a kisfiával, Tavaszi Szellővel játszadozott a virágokkal teli réten, és el is felejtette már a zúzmarával díszített fákat.

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom