Magyar

József Attila: Pogányos hitvallás magyarul

Hol vagy erős pogány sereg,
Hős Vata, bálványos berek?
Hol alszol bátor Bocskay?
Kossuth dicső csapatjai?!

A bősz magyar vér nem buzog?
Mint gyáva, hitvány koldusok
Könyörgünk már az életér'?
Hadúr öszvérként mendegél?

Ó nem, ilyet ne higgyetek -
Hadúr itt van közöttetek,
Hadúr a roppant Őspogány
Üget sötétpej vadlován.

Szegődjünk hát nyomába mi
A gyávaságot irtani,
Álljuk helyünket emberül -
Ki kűzd megél, más elmerül.
Megáll Isten meg a világ,
Gyönyörrel bámul ily csudát,
Hogy vasököllel ha akar,
Szabad s egész lesz a magyar.

(1922. július)

József Attila: Bús magyar éneke

Száll az ének a mezőnek, esti szellő hollószárnyán,
Valami kis kopott ember énekelget búsan, árván
Bolondságról, szerelemről, kora őszről, illó nyárról
S körülötte elterülő néma magyar pusztaságról.

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

Titokzatos messzeségben istent keres magyar hangja,
Régi honát, testvéreit - mást se tehet - siratgatja.
Piros kedve pillangó volt, sárba fulladt ott Erdélyben,
Zöld reménye foszlányai meghaltak a Felvidéken.

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

Nincsen csak egy citerája, húrjai az égig érnek,
Rajt' pengeti balladáit véres könnynek, könnyes vérnek.
Mámor esték elszállottak, ott fagytak a Karsztok alján
S ismeretlen menyasszonya tört liliom, olyan halvány.

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

Nem nézi a délibábot, túl van az már a határon
S elkerüli zárt szemét az incselkedő pajkos álom.
Holt vitézek sírtájára hullat dalt és nefelejcset
S fohászkodik: Uram, Hazám el egészen ne felejtsed:

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre
S hazáján ha segíthetne, élne mégis mindörökre.

(1922 első fele)

Babits Mihály: Áldás a magyarra

Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik.
A haza, a haza egyenlő volt mindig
ezer év óta már, és mindig az marad,
mert nem darabokból összetákolt darab:
egytest a mi hazánk, eleven valami!
Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani!

Máskor is hevert már elkötözött tagokkal.
Zsibbadtan alélt a balga erőszakkal.
De mihelyt fölengedt fojtó köteléke,
futni kezdett a vér elapadt erébe.
Visszakapta, ami soha el nem veszett.
Nagyobb nem lett avval. Csak egészségesebb.

Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre,
bár a világ minden fegyvere őrizze.
Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság,
de leghatalmasabb mégis az igazság.
Útja, mint a Dunánk és csillagok útja:
nincs ember, aki azt torlaszolni tudja.

Él a nagy Isten és semmise megy kárba,
Magyarok se lettünk pusztulni hiába,
hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék s biztosak pályái az égnek.
Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,
hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.

Erős igazsággal az erőszak ellen:
így élj, s nem kell félned, veled már az Isten.
Kelnek a zsarnokok, tűnnek a zsarnokok.
Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod.
Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg,
és jön az igazság, közelebb, közelebb...

Szekvencia Szent László királyról

Novae laudis extollamus

(1192 körül)

Új dicséret szava zengjen

a királynak, énekeljen

ujjongásunk dallama.

Mint a lépes méz, az ének

olyan édes, a dicséret

László királyt zengje ma.

Királyunknak szóljon ének,

erősítse a dicséret

mennyországi hangjait.

Hitvallóknak ura áldott!

Tőle nyerték a királyok

élet ajándékait.

Dicsőítnek esengve mindenek,

királyoknak gyöngye, ki mennyeket

ígérsz s üdvnek javait.

Ó mily boldog s milyen ékes,

szent nevével fényességes,

Várad híres temploma!

Századoknak királya

mosta kezét tisztára,

szenny ne érje már soha.

Ő a lépcső, magyar nemzet

rajta lépdel az egeknek

trónjához, Pannónia.

Híre-neve égig szárnyal,

eljut sebes híradással

földünk négy határira.

Véle kegyet, áldást nyerünk,

meg is tartván, mit megleltünk

hitvallásunk hajnalán.

Gyógyítja a betegséget,

munkálja az üdvösséget,

ahogy Mózes hajdanán.

E házban meghallgatást nyer

mindenre, mit kér az ember,

ha a király pártolja.

Véle semmi kardcsapást,

ellenséges támadást

nem retteg már a haza.

Ellenséggel bár csatázva,

a királynak imájára

üdvösséget nyer a nép.

Hit szerzője általa

századokra árasztja

olajának erejét.

Ő szerez a magyar népnek,

mely az igaz hitre tért meg,

birodalmi hírnevet.

Idegenek, ellenségek

békességben jól megférnek,

neki engedelmesek.

Önlelkéből, rejtettségből

csillag támad a világnak,

tündökölnek a csodák.

Erejével, győzelmével

ellenségnek, barbár népnek

futamítja nagy hadát.

Aki őt dicséri, áldja,

bíz a poklot megutálja,

nyavalyáit jóra váltja,

s elűzi ördögeit.

Ki szent voltát megtiszteli,

gyógyulását megnyerheti,

mert a király megsegíti

életre ő híveit.

Dicsősége király sarjnak,

áve, üdve magyaroknak,

értünk támadt fényes csillag,

virág ország gyökerén.

Királyt adó szent gyökérzet,

igaz hittel a dicséret

néked is zeng, ember-ének

te neved igézetén.

Urunk, ki megkoronáztad,

hallgasd meg, kik itten áldnak,

s szent királyunk hű szolgáit

ez életből egykor átvidd

mennyei palotádba.

Akik hírét együtt zengve

összegyűltünk örvendezve,

add, hogy véle találkozzunk,

és megnyervén eljuthassunk

az örök boldogságra.

Amen.

(Fordította: Csanád Béla)

Hazánk reménysége

 Hazánk reménysége

Boldogasszony Anyánk,

 Magyarok Királynéja,

 Mennyei Édesanyánk,

Népünk reménysége,

 Boldogasszonyunk!

Hozzád száll sóhajunk:

 Tekints le hazánkra,

Légy mennyei követünk,

Áldd meg magyar népedet,

 Hogy járja az isteni utat,

 S példát mutatva a világnak

 Áraszthassa az égi fényt.

 Mária, Mária, Szeplőtlen Anya

 Mária, Mária, Szeplőtlen Anya!

Védő palástodat terítsd országodra!

 Megszűnt a szeretet, sírnak a gyerekek,

 Gyullaszd lángra Anyánk, a kihűlt szíveket!

 Mária, Mária, siess oltalmunkra,

Alvó gyermekeket nincs ki betakarja.

 Mária, jó Anyánk, köszönt édes hazánk,

 Tedd fel szent fejedre a magyar koronát!

(sükösdi ének)