JONNY AZ ANGYAL 07. - Remény

A már nem használt ruháimból csináltam neki egy jó kis vackot az ágy mellett, aztán kapott vacsit, és persze sok-sok szeretetet. Reggelre sajnos nem lett jobban, sőt már csak a fejét tudta megemelni, s minden felállásra irányuló mozdulat fájdalmas volt számára. Szerencsére szombat révén nem kellett mennem dolgozni, persze tettem volna magasról a melóra, ha mondjuk csak péntek van. A kutyus ezerszer fontosabb a melónál. Riasztottam Katet, ki elkérte muterjától a kocsit, és tíz perc múlva már ott is volt. Közben kikerestem a Neten a legközelebbi állatorvos címét, és minden adott volt a kutyamentési akcióhoz.

- Nálunk tök jó helye lesz a kertes házban. - jegyezte meg Kate, már útban a dokihoz, miután elmeséltem neki néhány szóban a történteket.

• Arról ne is álmodj! - vágtam rá. - Nálam is kiskirályként élhet a kóbor élethez képest. - tettem hozzá, bár az „Ebkirály” kifejezés jobb lett volna.

  - Szerinted, ha tudna beszélni, már bocs, de a te kis szakadt kéglidet választaná? - szegezte nekem a kérdést, és sajnos egyértelmű volt a válasz. Nálam csak feküdhet naphosszat, ahelyett, hogy boldogan szaladgálna.

  - Erről még ráérünk dönteni, egyelőre tudjuk meg, hogy mi a baja szegénynek. - adtam kitérő választ.

Az állatdoki vizsgálat gyanánt különböző helyeken kezdte nyomkodni a kutyust, melyre különböző erősségű vinnyogások voltak a válaszok. Legszívesebben ráripakodtam volna, hogy hagyja abba, de tudtam, ez egy szükséges „rossz dolog”. A vizsgálat végén azzal, hogy benső sérülése van, nem mondott újat.

- Mennyire súlyos? - kérdeztem, hogy valami konkrétabb infót is kapjunk.

- Erről két nap múlva tudok nyilatkozni, de addig teljes nyugalomra van szüksége a kutyának. Sajnos még a hazafelé vezető autóút is jelentős mértékben ronthat az állapotán, de az jó hír, van rá mód, hogy itt maradjon, és szakszerű ápolásban részesüljön.

Természetesen eléggé jelentős összegbe került ez a bizonyos ápolás, de nem érdekelt, az első a kutyus egészsége.