DJ versek és történetek

Most, hogy sikerült Limmikét is kihoznom a sodrából egy ironikus megjegyzésemmel, ( t-p-imre blogjában való hozászólásom alkalmával ) eszembe jutott egy kis történet, aminek az egyik halvány mellékszereplője ő. A főszereplő pedig természetesen én vagyok. Nem kell megijedni, nem fogom fényezni magamat.

2012 májusában amikor már teljes 5 hónapja gyakoroltam a tollforgatás művészetét, és úgy gondoltam, hogy egész jól megy eszembe jutott, hogy azért mégiscsak illene utána néznem az interneten, hogy milyen is egy igazi vers. Fel kellene frissítenem a tudásomat ezen a téren. Na jó, ne szépítsük a dolgot, egyáltalán nem frissítésre volt szükségem, hanem ismeret szerzésre. Valami jambusok jutottak az eszembe még iskolás koromból, meg olyan szavak, hogy időmértékes verselés, de egyéb semmi. Nagy fehér üres foltok jelentek meg előttem. Tudtam hiába is erőltetném az agyamat, amit nem tanultam meg, arra bizony nem emlékezhetek vissza. Ezért inkább rákerestem a neten arra a szóra, hogy verselemzés. Na így dobta ki a gép a jó megoldást: POET – oldal. Óvatosan bekukkantottam. Jé, itt verseket írnak! Rám nem jellemző módon gyorsan döntöttem, és másnap már be is regisztráltam magamat, mert azonnal tudtam, hogy ez a hely való nekem. Itt csupa versszerető ember van, aki majd segít fejlődni és megmondja, hogy jó-e az amit csinálok, illetve tanácsokkal lát majd el. Na ezt a részét nem fogom feszegetni most a dolgoknak. Minek is tenném? Mindenkinek megvan a saját tapasztalata ezen a téren. Inkább visszatérek az eredeti mondanivalómhoz, meg Limmikéhez. Regisztrálás után a fórumon találtam magamat. Nem tudtam hol vagyok, de jó helynek tűnt. Csodálkoztam, hogy milyen jó verseket írnak itt az ebmerek. (  Ez volt a folytasd a gonolatot versben. A jelenlevők pedig: Limmike, Kandabula, M.Laurens... ) Láttam, hogy ide bárki beírhat bármit. Épp csak rímelnie kell, a másik pedig folytatja a témát. Ott ragadtam. Nagy gondolatokról volt szó bennük bűn, meg bűnbocsánat viszonya stb. Ahogy olvasgatok egyszercsak látom, hogy valaki azt írja, hogy kegyelem nincs, nem létezhet. Mi az, hogy nincs kegyelem? Én ezt nem értem. Kegyelemnek lennie kell! Írjak, vagy ne írjak? Gondolkodtam. Miért is ne? Úgysem ismer itt senki. Beírom, amit gondolok, aztán ennyi. Mi rossz sülhet ki belőle? Legfeljebb elolvassák, majd folytassák a verset. Így firkantottam oda heves szívdobogás közben az első bejegyzésemet:

 

Kegyelem mindig volt

Kegyelem mindig lesz

Akárki akármit is mond

Nem érti a bölcs

Ha valaki kicsit bolond 

 

Abban a pillanatban, hogy ezt megtettem hívtak vacsorázni. Gyorsan lecsuktam a gépet és örömmel, széles vigyorral az arcomon távoztam a szobából. Gondoltam másnap megnézem, hogy hogyan folytatták a többiek a verset, ám abból sem lett semmi. Mivel teljesen járatlan voltam az oldal használatában, nem találtam meg azt a helyet, ahova előző nap belírtam a kis szösszenetemet. Szőrén szálán eltűnt. Na mindegy nem kár érte.

Kezdtem ismerkedni az oldallal. Rájöttem hogyan lehet verset beküldeni. Kis töprengés után úgy döntöttem megpróbálom. Féltve őrzött verseimet addig még senki sem olvasta. A beküldésnél sem mertem kockáztatni. Gondoltam először letesztelem az oldalt, mit is szólnak a többiek hozzám. Egy kis verset választottam egy rókáról, amiről azt gondoltam, ha bárki eltulajdonítja, hát nem nagy kár érte. Annyira nem tudtam, hogy mit csinálok, hogy azt hittem talán meg se fog jelenni, mert vannak valamilyen minimum elvárások, amiknek nem felelek meg. Arra számítottam, hogy elemzik majd. ( Nem mintha valami nagy elemeznivaló lett volna rajta... ) A lényeg az, hogy útnak indítottam a kis versemet, az ismeretlenbe. Kiderült, hogy itt bizony várakozási idő is van. Naponta benéztem POET-ra.

Négy nap múlva váratlanul előbukkant a fórumon a „folytasd a godolatot versben“ rész. Én izgatottan nyitottam meg az oldalt, hogy végre megtudjam mi lett a versem folytatása.

 

A folytatást Kandabula írta:

Bolondot csak bölcs értékel igazán.
Ő átmegy a butaság kényes falán,
Látja a bolondban az értéket
Akkor is, ha átlépi a mértéket. "

 

Tetszett! Olvastam tovább. Furcsa módon újra Kandabula írt: 

 

Bosszant, hogy elveszik a Gondolat,
Ha kecskerímek uralják a Fontosat. 

 

Mi van?! Jól látok? Ez aztán pofátlanság! Hogy az én „versemben“ kecskerím van?

Na ezt nem hagyom annyiban. Azon nyomban megírtam a választ és fel is helyeztem az oldalra. Na tudod kivel szórakozz...

 

Domonkos Jolán: Kandabulának 

 

Nem vagy egyszerü figura
Ha bosszantlak kandabula
A rímeknek híres ura
Ez aztán ám a gratula

Nem tudtam, hogy verset írni
Nagy gondolatokkal bírni
Egyedül csak nektek lehet
Újnak nem adtok itt helyet

Mikor a témát meguntam
Verseden kanyarítottam
nem gondoltam, hogy a bolond
és bölcs gondja gondot okoz

alliteráció helyett
hogy az kecskerím lenne
nem vagyok biztos benne
csúnya bácsi, ejnye – bejnye 

Hogy lehet az én belső kis örömömet így elcseszni? De tényleg. Annyira, de annyira örültem magamnak, amikor beküldtem azt a kis szösszenetet... aztán meg így lekecskerímezik. 

Azon nyomban távozni is akartam erről a helyről. Én bizony nem fogok itt szégyenkezni a többiek előtt azzal a satnya kis rókás versemmel, ami nemsokára megjelenik.

Láttam a várakozó versemnél a törlés gombot. Úgy döntöttem megnyomom. Igen ám, de a gomb nem reagált hiába nyomkodtam. Nyomorultul éreztem magamat. Most bántam csak igazán, hogy nem valami jobb verssel indultam. 

A kecskerímre válaszolt vers megírása elégtétel volt a számomra. A legjobb dolog az volt benne, hogy soha nem néztem meg mit is reagált rá Kandabula.

"Bármit is írsz ( válasznak ), arra ugyan várhatsz, hogy én azt elolvassam... " - idézem magamat.

Nem vagyok haragtartó, így ezzel le is volt zárva részemről a dolog.

Sőt az egyik versét titokban még a kedvencemnek is megjelöltem : Az öreg hegymászó dala. 

 

A vicc az egészben az, hogy ma mikor megírtam ezt a történetet, mégis kíváncsi lettem a válaszára.

Megkerestem és elnevettem magamat, mintha sejtette volna, hogy egyszer naplót fogok írni,

előre engedélyezte a gondolatai közlését.  :)

 

Kandabula bejegyzései:

Az elsö bejegyzése:  2012. június 4. 18:24

Bizony mondom, elsírtam magam.
Hozzám még senki, soha verset nem írt.
Most el is elakad szavam,
Szemem még mindig vörös, kisírt.
Oka - gondolom - nem lehet más,
Mint a lelkem óvta álomgyár,
S terméke: az oldalkocsis motorkerékpár.
''A'' gondolat, bizony,
ilyenkor elmarad.
Mert ilyenkor csak az elme szárnyal,
Ha kell, ragasztott szakállal,
Ha kell, kénköves dagállyal,
És ha kell, hát játszik a halállal.
Ilyenkor múzsám nem Enikő,
Hanemhát maga, Hamu Pipő.
Vagy Csini Ili. Esetleg.

 

A második bejegyzése: 2012. június 4. 18:43 

Kandabula:

Ja, a címe: DJ naplójába. Bele.

 

 

Itt van!

Kérés teljesítve!   :)

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kedves számomra minden kis verses szösszenet, dalszöveg, mese, amely engem választott ki arra, hogy világunkban életre keljen. Egy édesanya a gyermekeinek mindig a legjobbat kívánja. Én is. Önfeledt örömöt érzek megszületésüknél, boldogságot, amikor saját lábukra állnak, és elindulnak a nagyvilágba szerencsét próbálni. Néha érdekes helyeken bukkanok rájuk... Volt amelyik egy iskolai versmondó versenyen lett 3. helyezett. Volt amelyiket egy cserkésztábor meghívón találtam meg. Volt olyan vers is, amit megzenésítettek egy gyermekotthon lakói. Közülük a leghíresebb még egy könyvtárba is bekerült. ( Könyvtári olvasónaplókra nyomtatták gyermekeknek. ) Pár versem általam nem ismert emberek videóiban is feltűnt. Soha nem tudom előre, hogy melyik vers fog sikert aratni. Ha visszanézem régebbi írásaim olvasottságát a poet oldalon, időnként magam is meglepődöm. Mi a siker titka? Nem tudom. Szívemnek egyformán kedves mindegyik vers. Megszültem őket, és most hagyom, hogy beteljesítsék a sorsukat...

,,Az élet már tökéletes egész,
ha ismerem a jót és a rosszat,
minden érzelmem lényemről mesél,
és fokozatosan megváltoztat."
(DJ)

Írásaimmal mosolyt varázsolok az emberek arcára, és jóérzést a szívükbe.

                                                                                                                              

A POET oldalon legtöbbet olvasott versem https://www.poet.hu/vers/155635 

                                                                  

Szeretem a tavaszt: https://www.poet.hu/vers/254662

Édesanyámról írtam: https://www.poet.hu/vers/286076

Gyermekbőrbe bújva: https://poet.hu/vers/262251    

Néha szomorú vagyok és szeretetre vágyom: https://poet.hu/vers/197144      

Néha másokat vigasztalok: https://www.poet.hu/vers/119907                    

Néha megadott szavakra, címekre írok verseket. Szeretem a kihívásokat. Összerakósdi: Pl.: https://poet.hu/vers/223379          

 

2013. május  17.

 

Valamikor nagyon régen naplót írtam. Csak rövid ideig tartott. Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is múlt. Miután elolvastam az írásodat ( kedves névtelen ) életemnek ez az időszaka jutott eszembe. Hozzád hasonló stílusban írtam. Gyakran elemezegettem magamat, az érzéseimet. Kicsit kívülről figyeltem a dolgaimat. Gyakran elkanyarodtam a témától, mert valami mindig az eszembe jutott, amit nagyon fontosnak tartottam azonnal közölni. Természetesen ez általában arról szólt, hogy én hogyan látok bizonyos dolgokat. Így akartam  tudomására hozni a világnak, hogy mennyire jó megfigyelő vagyok. Biztos voltam benne, hogy amit én gondolok az annyira fontos filozófiai tartalommal bír, hogy pótolhatatlan iformáció az emberek számára. Mentségemre szóljon, hogy akkor még csak 16 éves voltam.

Az üzenetet nem küldtem el, helyette ide mentettem. 

 

A mai tettemre viszont nincs mentség.

Ma már 43 vagyok.

Azt kérdezed, hogy gyerekkoromban szerettem-e a verseket?

 

Bevallom abban az időben még nem érdekelt, hogy ki a szerzője egy-egy versnek, sőt a címeiket is gyakran elfelejtettem. Az viszont biztos, hogy könnyen tanultam meg a szövegüket.

Az alapiskolás osztályfőnököm, aki magyar nyelvet és irodalmat tanított nekünk, rajongott a versekért. Elég hamar rájöttem, hogy egy-egy vers elmondásával, játszva ki tudom nála javítani a nyelvtanból becsúszott rosszabb jegyeimet. Én éltem is ezzel a lehetőséggel. Emlékszem egyszer két hét leforgása alatt megtanultam 14 verset, amit az utolsó irodalom órán szépen sorban, egymás után elszavaltam neki. Ma is mosolygok rajta, amikor eszembe jut. Ilyet se előttem, se utánam nem csinált senki. Soha nem voltam számító, vagy nagyon tudatos gyerek, inkább olyan, aki csendesen meghúzódik a háttérben. Ez is csak egy hirtelen ötlet volt, egy utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodtam. Előtte kicsit izgultam, hogy sikerül-e véghezvinnem a lehetetlent, de mivel tudtam, hogy az utolsó órán ki fog hívni javítani, hát jól felkészültem rá. Én nem egy, hanem két jeggyel szerettem volna jobbat kapni. Megpróbáltam. Abban az évben is megszereztem a kitűnőt, amit csakis a verseknek köszönhettem.

 

Ezért a feltett kérdésre a válaszom:

... igaz csak a magam módján, de már fiatalon is szerettem a verseket...

 

2012. január 1. - én egy hosszan tartó zenés TV műsor megtekintése után kicsit felháborodva kijelentettem, hogy ilyen gyenge szöveggel rendelkező dalokat nem szabadna leadni, hogy ilyet akárki tud írni, hogy ennél talán még én is jobbat írok. ( Ma már tudom, hogy ez elhamarkodott kijelentés volt részemről, ezért minden dalszövegírótól itt és most elnézést kérek. ) Hihetetlen, de a versírás nálam valóban így kezdődött, tudatos elhatározással, hogy megcsinálom. 

Nem is tudom hogyan képzeltem, csak azt éreztem, hogy nem tetszik az, amit hallok. Szerettem volna valami tartalmasabbat összehozni. Hamar rájöttem, hogy ez nem egyszerű feladat. Kezdetben nem találtam se témát, se rímet. Nem ragaszkodtam makacsul az elhatározásomhoz, de nem is mondtam le róla. Néha-néha eszembe jutott, hogy valahogy mégis meg kellene valósítanom. Körülbelül 3 héttel a történtek után meghallottam, hogy a TV híradóban bemondják: Kitört a vulkán. Hogy melyik? Azt ma sem tudom, mert nálam azonnal jött a folytatás:  Szürke por hull rám.... és egy egész vers érkezett meg hozzám valahonnan...  amit azonnal le kellett írnom, nehogy elfelejtsem. Másnap még picit igazítottam rajta, hogy jobb legyen, de ekkor éreztem meg először a csodát. Tudtam, hogy Valaki a tenyerébe vett és teljesítette a kívánságomat. Ma is megköszönöm neki.