Kovács Mihály

Egy.....

Repül az idő, s lecsap rád,
mint a sólyom , ki várja,
s mikor megtalálja ,
akkor áldozatát
éles karmaival elragadja,
s repül vele, majd megáll,
s kicsinyke életét elveszi,
ez a ragadozó madár.

Minden ami volt, az akkor van,
s az akkor lesz, az most van.

Ami most van, az majd volt,
s a most lesz , az akkor van.

Hirtelen jött, s ment,
Fittyet hányva minden,
szándék , érdek hiába.
hajt téged!
Csendesedni,megállni,
senki halandó kedvére
nemfog!
Jön,zakatol,
S egy élet telik miként
várjuk hogy ideérjen,
S vas markával elragadjon,
hogy örök nyugvásra találjon
Ki szép,s jót hagyott
hogy aztán jobbat kapjon
Tőle az ég.

Hirtelen jött, s ment.
Keblem megtelve,most mégis üres,
Tátongó kebel,melyet oly sok,
Oly erős és oly szent
Érzelmek éltetik. Most tombol !
S minden égi odafent,
Csodálva nézi.
Van még erő,akartat mely
ily módon érzi,
hogy telik az Idő.

Elveszett lélek tébolyog, keresi helyét, de hol s mikor találja,
Az hogyan mint kell át hegyes s völgyes tájakon.
Kétségbe esve,teljesen remény vesztve fut,zihál
Mert fél és retteg hogy szerelemre gyógyírt nem talál!


Magányosan teng,leng mert Földjére itt e szörnyű világban
Ilyen kínok,bajok közt, mintha sötét ködben tapogatózna, minden hiába.
Sajátját keresi hol élhet gondok és a magány nélkül.

De! Célja van, nem csak ez!
Ha megtalálja kiért eped, akkor életre kell s,
Keresi azt ki vele örökké élne, s lelkük
mint ezer madár együtt szárnyalna csak körbe és körbe,
az Isten teremtette magas felhős égbe,
mikor a nap már nyugovóra tér!

A nappal együtt lemegy az élet, és újra csak lélek
mely már nem szárnyal s újra csak a hideg magány,
veszi körül!



Lehet nem ez lesz a végleges forma!