Elemek

Lépdelek álmomban
az üres térben
kószálok erdőben,
fátylamat elhagytam
éppen.
Kezemben kisvirág
csokorba fogva,
hajam kétoldalt
varkocsba fonva.
Ruhám bokát ver,
fehér lepel,
uszálya végtelen
minden virágot
leteper.
Álmomban lépdelek,
majd kissé sietek,
rohanok a sűrűbe,
majd felébredek.
Izzadt lett homlokom:
rajta verejtéktenger.
Illanj el álomkép,
 a valóság oly szép..

Szívem dobogását

füleimben hallom,

akár a vonat füttyét,

vagy vadszélnek süvítését.

Levegő után kapkodtam,

igen - döbbenek rá -

"pánikrohamom van!"

Lényem egészén  a

pánikbetegség

egészen eluralkodik.

Hangom elcsuklik,

hallgatok mint a sír.

Fülelek, mint a macska?

"Ki az vajon? "- rettegek -

"Ki az, ki követ itt?"

Rettegő létemnek

minden pillanata

mint vonaton a vészfék.

Félelemben élni

borzasztó teher!

Inkább eggyéválok 

az örök Semmivel!