Elemek

Lelkem, mint pillangó
elillan, kedvem most
szárnyal, BOLDOG VAGYOK.
Szemem szivárványhídra tévedt,
fellegeket lát, napot..., csupa szépet.
Az élet elszáll, mint madár messzire
repül, lám, az idő kereke is megállt,
végleg a végtelen csendben "ül".

Lépdelek álmomban
az üres térben
kószálok erdőben,
fátylamat elhagytam
éppen.
Kezemben kisvirág
csokorba fogva,
hajam kétoldalt
varkocsba fonva.
Ruhám bokát ver,
fehér lepel,
uszálya végtelen
minden virágot
leteper.
Álmomban lépdelek,
majd kissé sietek,
rohanok a sűrűbe,
majd felébredek.
Izzadt lett homlokom:
rajta verejtéktenger.
Illanj el álomkép,
 a valóság oly szép..

nyelvemnek hegyén

ismeretlen szavak

zizegnek akár

őszi avarlevelek

szertelen mondatok

kobakomban

 örömtáncot lejtenek

mert érzik zagyva

mivoltukat s

tudják pontosan:

értelmet nekik

az őket kimondani

szándékozó

nem igazán

lelhet


mert nem érti

pontosan

nem is értheti

mit is jelentenek



szertelen szavak

ezek mind, melyek

ide-oda

siklanak akár a

vonatok fejecskémben

kopogtatják kobakod

ezen esztelenségben



körbe -körbe kergetőznek

 sőt fogócskázó gyermekeket

mintáznak

Tenger éjben

vaksötétben

egy szikra szépen

felvillan éppen.

Fénye alig látszik

talán egy füstcsík...

Ám sötét van:

valami robban.

Őrületes robaj,

sikoltás,jajgatás,

valami ólálkodás...

Mentő,   szirénázás...

Az idilli csend

immáron oda,

nyugalomnak bottal

üthető a nyoma!